Cím:
A vámpírok legnagyobbja – Vadászat egy vadra – vagy másra?
Író:
Ayu
Besorolás:
+15
Szereplők:
Jimin, Taehyung, Jungkook
Páros:
VKookMin
Figyelmeztetés:
yaoi
Műfaj:
fantasy
Megjegyzés:
Ééés ezúttal én teszem ki a részt, csodák csodájára. Muszáj ehhez folyamodnunk,
mert jön az egyetem meg minden, így nem biztos, hogy lesz egymásra úgy időnk,
így nekem is meg kell tanulnom a blogkezelés fortélyait. Jó olvasást! ^^ És végre itt egy kép is hozzá ;) Egy barátnőm készítette, köszönöm neki! ^^
U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!
U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!
Jimin
váratlanul ront ki a teremből, mi pedig értetlenül pislogunk egymásra
TaeTaevel. Most kellett volna a gondolataiban olvasnom, hogy megtudjam, mi
ösztönözte arra, hogy ilyen váratlanul magunkra hagyjon bennünket, ami persze
nem gond, mert így legalább újból kettesben lehetünk, ráadásul azt mondta, azt
csinálunk, amit csak akarunk, ezért jobb ezt a kivételes engedékenységét
kihasználni. Engem már egyébként is elenged a kastélyban egyedül bóklászni, így
szíves örömest rángatom magammal a másikat is, hogy együtt is felfedezzük a
labirintus folyosókat. Nem is töprengünk tovább Jimin viselkedésén, mivel úgyse
fogjuk tudni kihúzni belőle, habár megígérte Taenek, hogy nem fog titkolózni.
Meglátjuk, mi lesz ebből, mert, hogy én nem nézem ki belőle, hogy tartja is
magát szavához, az is biztos.
Az
elkövetkezendő néhány nap hasonlóan telik. Végre sok időt tölthetek
Taehyunggal, és ő is fent alszik éjszakánként a kényelmes, tágas hálóban, így
mindig figyelemmel tudom követni, hogyan lép át az álmok valótlan mezejére. Egyszer
én is elalszom mellette, mert a hosszú napok engem is kimerítenek, főleg, hogy
egyre kevesebbszer kapok vért, amit Jimin azzal magyaráz, hogy hozzá kell
szoknom, nincs rá ennyire szükségem, tehát elég bizonyos időközönként, ami nem
ér fel egy emberi étkezéssel. Eleinte szinte teleitatott, de annak is megvolt
az oka, hiszen azt szerette volna, ha minél erősebb leszek. Egyik nap még a
repülés fortélyaiba is elkezd beavatni, de fogalmam sincs, hogy a szárnyaimat
hogyan hívhatnám elő, ő pedig hiába magyarázza nekem, egyszerűen nem vagyok rá
képes. Csak jól szórakozok azon, ahogy már szinte haját tépi bénaságomon, de ő
persze nem díjazza, hogy én csak nevetgélek a helyzeten. Az egyik nap végül már
beletörődve, hogy egyelőre nem fog menni számomra a repülés, elhív magával az
erdő mélyébe, s úgy dönt, megtanít vadászni.
Egymást kielőzve futunk a fák
sűrűjében, én pedig élvezem, ahogy az arcomba süvít a szél, hátrafújva tincseim
homlokomból, s kissé be is könnyezem, de csak széles vigyorral arcomon haladok
tovább előre, néha oldalra pillantva társamra, aki szintén rám néz, és
elmosolyodik látva saját boldogságom. Valóban, nagyon örülök neki, hogy
kihozott vadászni, mert őszintén szólva régóta kíváncsi vagyok már erre és
kíváncsi vagyok, milyen vadat lennék képes elejteni. Néhol érzem, hogy egy-két
kisebb állat megfordul a környékemen, de semmi különösebbet nem érzek. Én
valami nagyra vágyom, valami különlegesre, hogy aztán Jimin is csak nagyokat
pislogjon, mennyire tehetséges vadász vagyok.
Egyszer csak megérzem valami
finomabb állatnak a vérét, és váratlanul változtatok az irányon, hogy
kileshessem áldozatom. Egy vastagabb fa törzse mögött megállok, ott bújok meg,
s óvatosan lesek ki mögüle, hogy a vadat kileshessem. Egy szarvas hajol a bokrokhoz,
hogy egyen valamit, és szerencsémre engem sem szúrt még ki egyelőre, de nem is
vagyok annyira közel hozzá, hogy túl nagy feltűnést okozzak, elvégre is
távolról is tökéletesen látom.
A következő pillanatban már csak egy
erősebb szelet érzek meg magam mellett, de az nem megy tovább, nem zavarja el
szerencsémre a vadat, én pedig kíváncsian emelem meg fejem, hogy felnézzek a
fákra, amerről érzem, hogy tartózkodik a másik. Jimin egy fa vastagabb ágán
foglal helyet guggolva és az áldozatomat lesi, mire mosolyra húzódnak ajkai,
végül felém fordul és kíváncsian húzza fel szemöldökeit. Sugárzik belőle, hogy
nem hiszi el, meg tudom fogni, bennem pedig felvillan a bizonyítási vágy, hogy
igenis többre vagyok képes, mint gondolná. Kifürkészem az állat minden mozzanatát,
s tudom, hogy gyors a reakcióideje, de én sokkal gyorsabb vagyok.
Egy pillanat alatt futok oda a
kiszemelt szarvashoz, s nagyot ugorva a levegőben hangosan kiáltok.
Szerencsétlen pára felkapja rám fejét, és kiguvadt szemekkel néz rám, s látom,
ahogy befeszülnek izmai futásra készen, de miután meg is teszi az első lépést
menekülőre fogva, én abban a pillanatban vetem rá magam és fordulok vele párat
a koszos, avaros földön. Hangosan bőg fel, erre pedig nekem se kell több,
szemfogaim egy pillanat alatt vesznek nagyobb méretet, melyeket belé is
mélyesztek. Tovább bőg hangosan, de én erősen fogom le és szívom vérét, mely
egészen ízletes, de egy emberé sokkal finomabb – Taehyungról ne is beszéljünk.
Hangos hahotázás zavar meg
ivászatomban, mire nyomban kihúzom fogaim a már ájult vadból és Jimin felé
fordulok mérgesen. Ahogy rám néz és végigmér, szemei felcsillannak, ajkát is
beharapja, ahogy közelít felém.
- Nem
gondoltam, hogy elsőre sikerül elkapnod egy szarvast – kuncogja leguggolva
mellém, én pedig le sem veszem szemeim róla, s még a vadat is magamhoz húzom,
ezzel tudtára adva, nem adok belőle. – Milyen kis önző vagy – biggyeszti le
ajkait, de ez nem tart sokáig, rögtön átveszi a helyét a megszokott mosoly. –
Ó, ha tudnád, milyen régóta várgyom rá, hogy így lássalak!
- Hogyan?
– morgom orrom alatt.
- Kis
mohó vagy, tiszta vér az egész arcod, a szemeid is vörösen izzanak, és a fogaid
is nagyobbak, a bőröd is kellően sápadt. Nagyon jól áll a vámpírság –
kuncorássza, mire csak fújok rá egyet, majd újból a szarvasba mélyesztem
fogaim, hogy csillapítsam szomjúságom, s hiába szeretném az egészet kiszívni
belőle, egy idő után már eléggé telinek érzem magam tőle, ezért félrelököm,
majd ruhám ujjába törlöm szám. – Szegény pára – néz megjátszott szánakozással
az állat felé, mely a lökés erőssége miatt nekiütközik egy fának. – Várj, még
egy kicsit olyan vagy – fordul felém, és közelebb ül hozzám, majd kezét arcomra
vezetve kezdi simogatni arcom. – Azt hiszem, ez nem fog egykönnyen lejönni.
Értetlenül pislogok, mikor is szavai
után nyomban arcomhoz hajol és csókokkal lepi el bőröm, nyelvét is kidugva, úgy
nedvesítve be a felületet. Haloványan mosolyodom el és lassan én is felé
fordítom arcom, ahogy ő is halad egyre közelebb ajkaim felé. Már szám szélénél
jár, mikor is egymás szemébe nézünk, viszont az övéi szinte egy vonalba
húzódnak, ahogy elmosolyodik, nekem pedig több se kell, nyomban ajkai után
kapok, ő viszont elhúzza fejét, s gyorsan fordul arcom másik feléhez, kihagyva
ajkam, s úgy csókolgat tovább ugyanúgy, mint a másik oldalon. Amint úgy veszi,
hogy befejezte dolgát, elhúzódik tőlem, s saját felsőjének ujjával törölgeti
meg a benedvesített felületeket.
- Most
már tiszta vagy – mosolyogja, én pedig csalódottan szusszantok fel.
- Szemét
vagy – dünnyögöm, ezzel kiváltva belőle egy jóízű nevetést.
- Na!
Ez nem szép dolog! – Mutatóujjával megpöccinti orrom, mire mindkét kezem
odaemelem, s mint egy kiskutya, úgy tartom ott, felnézve rá sértődött
pillantással. – Mit tehetnék, hogy ne nézz így rám? – néz rám szomorúan, de
látni rajta, hogy legszívesebben felnevetne.
- Csókolj
meg! – veszem el kezeim arcomtól, s rögtön felé is hajolok, lehunyva szemeimet,
csücsörítve, ezzel tudtára adva, hogy nem viccelek, de erre csak hallom, amint
kuncogni kezd, és legközelebb mutatóujját érzem meg ajkaimon, mire felnyitom
pilláim.
- A
jó dolgokat ki kell érdemelni, Jungkookie – vigyorog, mint a tejbe tök, én
pedig sértetten húzom fel ajkaim, és elfordítva fejem, karba tett kezekkel játszom
a sértettet.
- Jól
van, akkor megyek és smárolok egy nyúllal! – köpöm hozzá flegmán, majd nem
várva választ állok fel és eredek futásnak. Még hallom, hogy jóízűen nevet fel,
én pedig szemeim forgatom rá, de út közben azért elmosolyodom. Tudom, hogy
szeret szórakozni ilyen téren, én pedig élvezem, ha kiérdemelhetem a jutalmam.
Fogalmam sincs, merre megyek, csak
elindultam valamerre, ezért remélem, hogy Jimin hamar a nyomomra bukkan,
ugyanis egyedül nem tudom, mennyire találnék vissza a kastélyhoz sikeresen.
Egyébként sem hiszem, hogy túl messzire hagyna egyedül menni, ugyanis biztos
vagyok benne, hogy tart tőle, megszökök, de ettől nem kell félnie. Megígértem
neki, hogy mellette leszek, még mikor elmondta, mi van a szüleimmel, ráadásul
Taehyung is vele van, így semmiképp sem megyek el.
Víz folyásának hangja csapja meg
fülem, s ahogy a levegőbe szagolok, emberi vér illata csapja meg
szaglósejtjeim, mire nyomban annak irányába folytatom utam. Igaz, most ittam
tele magam, de az emberi vér így is ínycsiklandozónak tűnik, habár kevésbé,
mint egyébként. Azért kíváncsi vagyok, kik lehetnek ilyenkor az erdő kellős
közepén, így pillanatok alatt egy patak közelébe érek, ahol újból egy fa mögé
rejtőzöm valahol biztos távolságban, nehogy észrevegyen bárki, aki lentebb, a
folyómederben tartózkodik. Szemöldököm ráncolom, ahogy szemügyre veszem a két
alakot, aki egy nő és egy férfi, de háttal állnak nekem, mégis ismerősnek
tűnnek. Bizonyára csak összekeverem őket valakivel, bár még azt sem tudom, hogy
egyáltalán kikkel keverhetném. Kíváncsian figyelem, mit csinálnak, s fejem is
oldalra döntöm. A nő egy szelet zsemlét ad a férfinak, aki elvéve tőle
készségesen kezdi elfalatozni, s a táskájából is kihúz egy papírköteget, majd
néhány másodperces tanulmányozás után körbenéz, s megfordulva az én irányomba
is esik pillantása, mire tágra nyílnak szemeim, de nyomban a fa mögé húzódom,
nehogy észrevegyen, már csak rutinból is, mikor tudja valaki, hogy leskelődik
és nem szabad lebuknia. Újból kinézek a fa mögül, s ekkor már a férfi felé néz,
de a felismerés úgy ér, mintha pofont kapnék.
Taehyung szülei!
Nincs időm tovább töprengeni,
ugyanis karok fonódnak körém, s fordítanak rajtam száznyolcvan fokot, s
mozdulni sem tudok, ugyanis Jimin egészen közel áll hozzám, s a fának
támaszkodva két oldalamon tartja meg magát, ahogy ő is kiles mögüle. Kérdő
pillantásokkal illetem, míg végre nekem nem szenteli figyelmét, de nem tűnik
túl jókedvűnek.
- Ők
mit… - kezdenék bele kérdéseim tömkelegébe, de szavamba vág.
- Csak
csendben! – suttogja, s mutatóujját ajkaihoz is emeli ezzel nyomatékosítva
mondanivalóját. – Ne merj a közelükbe menni, megértetted?
- Miért?
– suttogom vissza kétségbeesetten. – Mit keresnek itt? Egyáltalán velük mi
történt? Mit csináltál velük? Száműzted a városból őket, vagy netán ugyanazt
tetted, amit az én szüleimmel? Miért nem mehetek oda hozzájuk?
- Vámpír
vagy, a francba is! – hajol arcomba, mire tágra nyílnak szemeim, s
összepréselem ajkaim is félelmemben. Nagyon dühösnek tűnik, de miért?
- Nekik
nem kellene itt lenniük – les ki újból a fa mögül, és szemöldökét összehúzva
nézi őket. – Megmondtam nekik, hogy nem jöhetnek túl közel, de mégis itt
vannak. – Ekkor halovány mosoly jelenik meg arcán. – Már értem, Taehyung honnan
örökölte a makacsságát.
- Miért
ne lehetnének itt? Már egészen távol lehetünk a kastélytól.
- Ez
nem ilyen egyszerű. Ha tovább haladnak, akkor egyszer oda fognak kilyukadni, és
nem úgy tűnnek a pakkjukból ítélve, hogy visszaterveznének fordulni.
- Mi
a fene folyik itt, Jimin? Mit tettél velük? – húzom össze résnyire szemeim,
mire újból visszafordul hozzám, és egy ideig csak csendben méreget, mintha csak
azt latolgatná, mennyire érdemes velem bármit is megosztania. – Őket is
elküldted messzire? Megharaptad valamelyiküket? Netán felgyújtottad a házukat
azzal a jó kis képességeddel?
- Kénytelenek
voltak elmenni, hiszen Taehyung már nincs velük – suttogja egyre közelebb
hajolva hozzám, én pedig próbálok eggyé válni a fával. – Az alapokat ugyanúgy
el kellett intézni, mint nálad, de nem, nem haraptam meg egyiküket sem és a
házuk is teljesen épségben van.
- Ó,
szóval csak az én családommal vagy ekkora farok? – fújom fel magam egy pillanat
alatt, ő pedig csak égnek emeli szemeit.
- Nem!
– sziszegi fogai között. – Ez… ez egészen más helyzet, mint a tied. Velük
egészen másképp zajlottak a dolgok.
- Mit
értesz másképp alatt? Azt, hogy őket nyugiban hagytad, mert nem akarsz haragot
szítani a kis szerelmed szívében? – húzom fel szemöldökeim, ő pedig idegesen
csap fejem mellett a fára, ami hangosan reccsen egyet és olyan közel hajol
arcomhoz, hogy ajkaink már súrolják egymást, s úgy hördül fel.
- Senki
sem a szerelmem!
- Jó,
hát akkor csak szerelmes vagy az egyetlen fiúkba, amit…
- Nem
vagyok szerelmes! – emeli meg picit hangját, de nem annyira, hogy azt esetleg a
tőlünk nem messze tartózkodók meghallják.
- Persze-persze,
azért válaszolsz ilyen ingerülten – forgatom szemeim oldalra, hogy ne kelljen
szemeibe néznem, ő pedig felszusszant, és eltávolodik tőlem annyira, hogy
kifújhassam a levegőt.
- Lehet,
hogy a kastélyhoz jönnek? – kérdezi inkább magától, mintsem tőlem, mire én is
megpróbálok óvatosan kilesni, de testének fogságától nehezemre esik.
- Én
azt mondom, menjünk oda hozzájuk – hümmögök, mire úgy néz rám, mint egy ritka
idiótára.
- Nem
fogunk odamenni hozzájuk. Ha valóban a kastélyhoz jönnek, akkor jó okuk van rá,
hogy ekkora utat tegyenek meg. Dolgozzanak csak meg érte, ha látni akarnak.
- Miért
akarnának látni? – nevetek fel, és pillantására nyomban kezeim szám elé kapom,
ezzel jelezve, hogy nem fogok több zajt csapni.
- Azt
hiszem, itt az ideje, hogy visszatérjünk mi is. Remélem, jól laktál, majd
folytatjuk máskor. – Azzal nem is kell több, már ránt is magával, hogy egy
másodperccel később már messze járjunk.
Út közben egy ideig fogja a kezem,
majd csak miután biztos benne, hogy nem fogok visszafordulni, akkor enged el,
én pedig csak szótlanul követem. Fogalmam sincs, merre kellene visszamenni, ő
pedig már közel kétszáz évesen jobban ismeri a járást, mint én. Nem is merek
szólni semmit, mert ez az egész teljesen lesokkolt. Láttam Taehyung szüleit,
akik valószínűleg a kastély felé tartanak, ráadásul megtudtam, hogy Jimin
egészen másképp bánt velük, habár őket is elüldözte a városból. Ezek után már
valóban nincs esélye egyikünknek sem menekülni. De mit tett, ami miatt ennyire
feszült lett? Miért ne járkálhatnának ők is az erdőben, miért ne tehetnék azt,
amit akarnak azok után, hogy a gyermeküket elrabolta? Vajon mennyire ismerik
Jimint és Jimin mennyire őket? Mi ez az egész? Mit akarhatnak? Miért jönnek
ide, ha tudják, ez mekkora veszéllyel jár? Ép eszű ember nem jön ide, ha
megfenyegetik, akkor ők miért?
Lassan megérkezünk a kastélyhoz, s
belépve a főbejáraton Jimin nyomban felém fordul és idegesen fújja ki a
levegőt. Nagyokat pislogva nézek rá és jól tudom, hogy sugárzik rólam az
értetlenség a kétségbeeséssel egyvelegben.
- Erről
egyetlen szót sem szólhatsz Taehyungnak! – figyelmeztet, mire nagyot nyelek. –
Ha megtudja, biztosan ki akar majd menni, ezt pedig addig egyikőtök sem teheti
meg, amíg biztosan nem tudom, hogy ők erre tartanak. Beletarthat nekik még
egy-két napba, míg elérkeznek hozzánk, addig is tartsd a szád! Mintha nem is
láttuk volna őket, értve vagyok?
- De…
- Mondom,
értve vagyok?! – emeli meg hangját, mire összerezzenek, és nyakam is behúzom.
- Értve.
Jelentőségteljesen bólint egyet,
majd hátat fordítva nekem indul el a széles, piros szőnyeggel borított lépcsőn
fel. Nekem gombóc nő a torkomban, és érzem, hogy egyre inkább lesokkolnak a
történtek. Ezek szerint biztos benne, hogy ide jönnek. Továbbra se értem, hogy
mi értelme volna idejönniük. Ez az egész annyira érthetetlen számomra, annyira
zagyvaság! Mit tett az ő szüleivel? Miben másak a dolgok arra, mint felém?
Esküszöm, csak arra tudok tippelni, hogy azért, mert szereti Taet, de közben
tudom, hogy régebben még nem táplált egyikünk felé sem túl gyengéd érzelmeket.
Ez menet közben alakulhatott ki, mikor már valószínűleg az ő szüleit is
elintézte, ezért tényleg ötletem sincs, mi lehet a háttérben.
Próbálva lenyugtatni magam megyek én
is fel, hogy végül a nagy hálószobában az ágyra vessem magam hason fekvésbe.
Jimin nem tartózkodik itt, de Taehyungot érzem a fürdőből. Lefürdik, de nem is
gond, addig is még tudom gyorsan rendszerezni a gondolataim, hogy ne tűnjek túl
frusztrálnak.
Néhány perc elteltével a már
pizsamába öltözött Taehyunggal találom szembe magam, ahogy kijön a fürdőből, én
pedig széles mosollyal nézek fel rá az ágyból. Oldalamra fordulok, hogy jobban
láthassam, mire ő is elmosolyodik és ledől mellém, ugyanúgy oldalán fekve el,
hogy egymásra tudjunk nézni.
- Na,
milyen volt? – céloz a vadászatra, mire rögtön a szülei ugranak be, de az ő
képüket gyorsan elhessegetem. Nem szólhatok róla. – Mit fogtál?
- Egy
igazi ínyenc darabot. Még Jimin is megdicsért – vigyorgom. – Egy jó nagy
szarvast kaptam el.
- Biztos…
nagyon… finom lehetett – húzódnak fintorba izmai, mire halkan felnevetek, ennek
hatására pedig ellágyulnak vonásai és halovány mosollyal néz rám. – Még mindig
olyan furcsa, olyan nehéz megszoknom ezt a sok változást – sóhajt fel. – Nemrég
még az iskolapadot koptattuk legjobb barátokként, most pedig itt fekszünk a
tiltott kastély falai között szerelmesen tekintve a másikra.
Lesütöm szemeim és én is mélyet
sóhajtok. Nem fog hozzám szokni, nem fog elfogadni. Az is fel fogja zaklatni,
ha tudomást szerez a szüleiről és megtudja, hogy én tudtam mégse szóltam neki.
Annyira nehéz ez az egész, mikor én tényleg csak nyugiban szeretném szeretni.
- Ez
nem azt jelenti, hogy rosszul érezném magam emiatt, mert ilyen módon is…
megszerettelek – mászik közelebb hozzám, mint egy hernyó, amivel mosolyt csal
az arcomra. – Szeretném, ha nem kételkednél bennem.
- Én
nem kételkedem – mosolygom, mire még közelebb kúszik, s olyan közel kerül
arcomhoz övé, hogy már érezni lehet a leheletét.
- Akkor
légy erős – suttogja ajkaimra, a következő pillanatban már csókban forrunk
össze.
Ajkaink lágyan mozognak a másikén,
nem sietve, kiélvezve az ízeket, a másik párnáinak puhaságát. Egyik kezét
arcomra vezeti, s úgy kezd simogatni, míg nem hátravezeti ujjait, hogy azokkal
hajamba tudjon túrni, mire én is elkapom derekánál fogva, s úgy húzom testét is
közelebb hozzám. Egyre szenvedélyesebbé válunk, egyre csak vadabbul tépkedjük a
másik száját, mire felmorranok, s úgy fordít hátamra, felém kerekedve, testével
nem távolodva el tőlem. Továbbra is hozzám simul, s alkarjain megtámaszkodik
két oldalamon, úgy csókol tovább. Ajkai közé szusszantok, s szemöldököm
ráncolom, ahogy próbálom visszafogni magam, nehogy váratlanul leteperjem, és
véletlenül megharapjam. Annyira édes és hívogató a vérének illata, de muszáj
hozzászoknom, hogy nem szabad. Annyira kellemes a bőrének melege az enyémhez
képest, hogy szeretném, ha ezt ki tudnám élvezni, mielőtt átváltozna ő is,
ehhez pedig erőt kell gyűjtenem. Egyébként is már egészen hosszú időket töltünk
el egymás társaságában, ezért ki kellene bírnom, de az, hogy így rám mászik,
hogy ennyire csábít a rosszra, hogy ő akarja, megnehezíti a dolgom. Ahogy
érzem, hogy egyre jobban belelendülne, erőt veszek magamon és vállaira téve
kezeim, óvatosan tolom el magamtól, mire meglepetten néz le rám, én pedig mély
levegőt veszek, nagyot nyelek, majd úgy nézek vissza rá fej rázva.
- Sajnálom,
de ez még mindig nem megy.
- Csak
nem lehet annyira kibírhatatlan! – biggyeszti le ajkait csalódottan. – Csak egy
kicsit nagyobb önerő kell hozzá. Biztos vagyok benne, hogy nem bántanál. Nem
lennél rá képes, tudom, hogy nem tennéd.
- Ez…
ez nem ilyen egyszerű. Én tényleg nem szeretnélek bántani, és már az is nagy
szó, hogy egyáltalán sérülések nélkül megúsztad ezt a mostani csókot.
- Jungkook…
- Szemei továbbra is könyörögnek a folytatásért, de én csak fejem rázom
bármennyire is szívesen vetném bele magam. – Meddig kell még várni? Sose
lehetek veled ilyen módon kettesben?
- Én
tényleg nagyon sajnálom – sütöm le szemeim, és oldalára fogva visszafektetem
magam mellé, így újból egymás felé fordulva fekszünk. – Hidd el, én lennék a
legboldogabb, ha együtt lehetnénk.
- Együtt
lehetünk – csillannak fel szemei. – Kérlek!
- Nem
lehet, Taehyung! Tényleg bajod eshet! Nem akarlak bántani. Az mindennél jobban
fájna.
Végül beletörődően sóhajt fel, de
azért hozzám bújik, és mellkasomhoz bújva, átölelve hunyja le szemeit, hogy pihenjen,
vagy esetleg aludjon, amire nekem jelen pillanatban semmi szükségem, így csak
simogatom haját, én is magamhoz ölelve testét, figyelve, mikor is alszik el, s
hagy magamra a zavart gondolataimmal együtt, a szüleiről és Jiminről.
Uram isten hu jo az elejerol. Kook milyen kis ugyes azert Jiminek nem lehet panaszra oka, ráadásul kis akaratos XD. Es mi a fene?????? Tae szulei? Ezer meg egy kérdésem van jelenleg? Miket tett? Miben mas mint Kook szulei? Miert mennek? Mit tesz Jimin? Tae ha megtudja es hogy Kook is tudta. De remelem ezert Kooktol nem tavolodik el Kooknak Tae az egyetlen tamasza ha o nem lenne Kook se birna. :( Kook meg milyen kis szofogado ha Jimin bekemenyit ez ilyen alfasag lehet mint a farkasoknal XD. Tae meg hogy kivanja Kookit jo latni h ot is szeretik. Ahhhhh atyám izgalmak a tetőfokon jaj kerlek siess a folytatassal ^-^ <3
VálaszTörlésHmhmmm ;D Lesznek itt még dolgok. Ki tudja, mi lesz V szüleivel? :O Vajon mi állhat a háttérben, amiről nem tudni?
TörlésAnnyit megígérhetek, hogy nem vagyok kegyelmes *ördögszarvak*
Köszönöm, örülök, hogy tetszett *-* <3 Sietek!