Oldalak

2017. november 2., csütörtök

[46/?] A vámpírok legnagyobbja - A véred

Cím: A vámpírok legnagyobbja – A véred
Író: Ayu
Besorolás: +15
Szereplők: Jimin, Taehyung, Jungkook
Páros: VKookMin
Figyelmeztetés: yaoi, vér
Műfaj: fantasy
Megjegyzés: Yeah, újabb rész, a szünetben, OS-sel együtt, hát én most nagyon belejöttem, gyerekek. XD Remélem, tetszeni fog ez a rész is, jó olvasást hozzá! ^^
U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!



Taehyung POV

Másnap a helyzet továbbra is változatlan. Jimin azzal bízott meg, ha ő nincsen a szobában, akkor én gondoskodjak Kookról, de a sebe annyira csúnyán néz ki, hogy legszívesebben kórházba szállítanám, de tudom, hogy ott se tudnának tenni érte semmit. Még azon is elképednének, hogyan lehet életben egy ilyen sérülés után, nemhogy meggyógyítsák! Ráadásul vámpír, öngyógyító folyamatnak kellene végbemennie, de nem igazán látok ilyesmit. Jimin még annak a férfinak a véréből is csepegtetett szájába, de az sem segített különösebben. Nem mintha meglepő lenne, hiszen nincs is ereje, hogy kiszívja azt, a gyógyuláshoz meg valószínűleg több emberi vérre lenne szüksége, főleg, hogy elméletileg egy vámpírban nem okozhat nagyobb sérülést egy tőr. Jimin mindent elmondott, ez pedig aggaszt, hogy ennyitől így kidőlt.
            -          Emlékszel, amikor tesi órán orra buktam? – mosolyodom el, ahogy két kezem közé veszem övét, miközben mellette ülök az ágyon. Már egy ideje folyton mesélek neki, hátha ki tudok csikarni belőle valamiféle reakciót, de szeme forgatásán kívül mást nem képes tenni. Kérdésemre csak pislog egyet, így tudom, hogy emlékszik. Ha valamire nemleges válasza van, akkor jobbra-balra mozgatja szemeit, nekem pedig ettől csak jobban fáj a szívem. Hallani szeretném a hangját, magamhoz akarom ölelni úgy, hogy tudom, ezzel nem okozok számára fájdalmat, így viszont csak ujjait babrálom görcsösen. – Akkor sem segítettél volna, inkább mentél tovább. Mocsok vagy – kuncogom, ahogy szemeibe nézek, viszont hamar lehervad a mosoly arcomról, hiszen ő nem viszonozza és szörnyű így látnom, mintha egy élőhalotthoz beszélnék. Úgy döntök, hozok be neki friss vizet, mellyel tisztogathatom testét, főként sebe körül, így fel is állok, és a vödörért nyúlok. – Hozok vizet.
            Fáj, hogy így kell látnom azt a személyt, akit szeretek. Nem voltam ott, mégis hibásnak érzem magam, hiszen megakadályozhattam volna – ami természetesen amúgy sem járt volna sikerrel. Meg egyébként is, minek gátoltam volna meg őket abban, hogy vadászni menjenek? Vámpírok, ráadásul nem ez az első alkalom, hogy elmennek, így eszembe sem jutott, hogy így fognak visszatérni.
            Nem is értem egyáltalán, minek kellett Jimin elé ugrania? Jimin miért hagyta? Miért kellett egyáltalán ennek az egésznek megtörténnie? Miért nem voltak képesek elszaladni? Miért kellett attól tartani, hogy ez a férfi kikotyog róluk valamit másoknak? Miért, miért és miért?!
            Könnyes szemekkel térek vissza sebesültünkhöz, és leülve az ágy szélére, megmártóztatom a kis anyagot a vízben, hogy aztán mellkasán újból végigvezessem, sebe körül is óvatosan haladva, hiszen még, ha nem is mondja, tudom, hogy bizonyára nem kellemes érzés.
            -          Kibírod – szólok csendesen. – Muszáj néha megtisztogatni, különben még akár el is fertőződhet, aztán tök mindegy lesz, hogy ennyitől nem… hogy ennyitől nem… nem… - Nem bírom kimondani azt a szót. Nem, nem halhat meg ettől, tudom, mert a sokk miatt Jimin száján is kicsúszott, hogy egyedül a karó az, ami képes igazán megsebezni egy vámpírt, ha pedig szívbe kapja, akkor azonnal szörnyethal. Ettől nem lehet különösebb baja, de akkor mégis miért nem mozdul? Már egy napja, hogy az állapota változatlan, ez pedig az őrületbe kerget.
           
Másnap még mindig változatlan a helyzet. Jungkook lehunyt szemekkel fekszik, valószínűleg alszik, erőt gyűjt, mert igaz, most aludta ki magát, de egy ilyen sérülés után biztosan el is vesztette mindazt. A tőr, amivel leszúrták, továbbra is ismeretlen, miért ütötte ki ennyire, hogy miért nem javul már, ez pedig szörnyen idegessé tesz. Jimin se tudja, mit kellene tenni, a férfi nem mond neki semmit, hiába is próbálja kihúzni belőle. Szívesen lenéznék, hogy én is kihallgassam, de természetesen ezt az idősebb nem is engedi, mondván, nem bírnám a látványt. Lehet, jobb is, ha nem tudom, mennyire kínozza meg, még a végén megsajnálnám, amit nem szabad.
            Jungkook ébredezni kezd, mire nyomban odasietek hozzá és végigsimítok arcán. Nagy, kíváncsi szemekkel nézek le rá, hogy adjon bármiféle életjelet, valamiféle javulásra célzó dolgot, de nem történik semmi. Hiába szólítgatom, hiába kérem bármire, csak elfordítja tekintetét, mintha csak nem bírná látni a kétségbeesett arcom, viszont nálam itt szakad el az a bizonyos cérna.
            Szétnézek a szobában, s minden szekrényt, minden fiókot átkutatok valami éles eszköz után kutatva, hogy azzal felvághassam csuklóm annyira, hogy magától csöpögjön a vér, amit egyenesen a szájába önthetek. Muszáj, ők maguk mondták, hogy az én vérem rendkívül finom, ráadásul az emberi vér alapból sokat segít, ha gyógyulásról van szó, így nem fogok tovább várni, meg kell menteni az életét. Ha csak egy kicsit is hozzá tudok ezzel járulni a javulásához, akkor muszáj megtennem. Nem hagyhatom, hogy ilyen állapotban maradjon. Ez senkinek sem jó.
            Végül a fürdőszobába találok egy ollót, amivel fogalmam sincs, hogyan fogok elég mély sebet ejteni, de ez jelen pillanatban egyáltalán nem érdekel. Már rohanok is a kis eszközzel kezemben, hogy leülve Jungkook mellé az ágy szélére, neki is lássak elvetemült ötletemnek. Ekkor amint újból szemeibe nézek, látom, hogy meglepetten nyitja tágra azokat, viszont ez nem gátol meg abban, hogy megtegyem.
            -          Nem fogom tovább nézni, ahogy mozdulatlanul fekszel és szenvedsz! – jelentem ki határozottan. – Úgysem tudsz meggátolni benne, Jimin sincs itt, nekem meg elegem van! Szeretlek, úgyhogy inni fogsz belőlem!
            Tudom, nem szép dolog kihasználni a másik gyengeségét, hiszen sugárzik róla, hogy nem tetszik neki a helyzet, viszont, ha már felvágom az ereim, akkor nem utasíthat vissza. Így is teszek, lehunyom szemeim egy pillanatra, s mély levegőt veszek, melyet hangosan fújok ki, mielőtt bármit is tennék. Megpróbálok nem a fájdalomra koncentrálni, hanem arra, hogy meg kell mentenem az életét, így ennek tudatában nyitom szét az ollót, hogy aztán nem kímélve senkit és semmit, szúrjam magamba, erősen húzva végig csuklómon, ahonnan nyomban ki is buggyan a vér. Felkiáltok a fájdalomtól, s az ollót félre is dobom, csuklóm pedig Jungkook ajkaihoz emelem, melyet másik kezemmel nyitok szét, hogy biztosan belemenjen vérem.
            -          Kérlek, próbáld meg szívni! Igyál! – sziszegem, viszont annyira éget, annyira erősen szúr a vágás nyoma, hogy képtelen vagyok tartani magam. Mellkasára borulok, de csuklóm tartom szájánál, s nem is telik bele olyan hosszú időbe, mikor megérzem nyelvét végigsimulni rajta. Halkan nyögök fel az érzésre, miközben folyamatosan lihegek, hiszen kegyetlenül fáj. – Gyerünk! Már ez is nagy haladás – biztatom a folytatásra, s ahogy telnek a másodpercek, úgy érzem, ahogy egyre erőteljesebben nyaldossa sebem, míg nem már gyengébben szívni is kezdi.
Felnézek rá, s látom, ahogy szemeit lehunyja, szemöldökét összevonja a koncentrálásban. Bizonyára jól esik neki a vérem, én viszont nem érzem jobban magam. Legszívesebben sírnék, annyira fáj, de nem szólok érte, csak tűröm, hagyom, hogy igyon, hiszen ettől függ az élete. Váratlanul mordul fel, s nyitja tágra szemeit, melyek vörösen izzanak, ijesztő hatást érve el, s kissé össze is rezzenek. Következőleg arcomra emeli pillantását, amitől még inkább megijedek, de tartom magam ahhoz, hogy innia kell. Ha már ennyit sikerült elérnem, akkor máris büszke vagyok magamra. De a másik férfi vére miért nem segített ennyire? Belőle is ivott egy keveset, de mintha csak vizet kapott volna. Nem kizárt, hogy túl kevés lehetett.
Szorosan összezárom szemeim, s mély levegőt veszek, hogy ne a fájdalomra figyeljek, viszont alig telik bele néhány másodpercbe, két oldalról is ujjakat érzek karom köré fonódni, mire meglepetten nézek újból rá, s látom, hogy mindkét kezével engem fog és erősen húz magához, ha lehet sokkal erősebben szívva vérem, mint előtte.
-          Ah, hé, nyugi van! Csak finoman, ez fáj! – szólok rá, de mintha csak egyik fülén be, másikon ki menne a figyelmeztetésem. – Jungkook! – emelem meg kicsit hangom, mire újból rám vezeti tekintetét, s ijedten ugrok meg ültömben, ahogy váratlanul ül fel az ágyban, s elhúzza szájától karomat.
Szája és arca véremtől díszített, szemei pedig egyre ijesztőbb színt öltenek. Fehér része feketévé válik, míg íriszei élénkvörösen izzanak. Haja is kócos, ha pedig a gyomránál éktelenkedő sebet is szemügyre veszem, olyan hatást kelt, mintha valami démon lenne, viszont annyi jó pont van az egészben, hogy elkezdett javulni a szúrásnyom. Látványosan javul az állapota.
-          Azt hiszem, ennyi elég is lesz, innentől kezdve már magadtól is… - húznám ki karom ujjai fogságából, viszont ő ezt a pillanatot választja arra, hogy könnyedén repítsen át maga felett, az ágyra dobva, majd egy pillanat alatt kerekedve felém. – Jungkook! – rémülten nyílnak tágra szemeim és már azt se tudom, mitől félek a legjobban. Attól, hogy elvérzem vagy attól, hogy ő fog kicsinálni? – Jungkook, mit csinálsz, engedj el! – másznék ki alóla, viszont mindkét csuklómat megragadja és fejem mellé helyezve támaszkodik meg rajtuk, úgy hajolva arcomba. – Hallod? Ez nem vicces, kérlek, szállj le rólam! – ficánkolok kétségbeesetten, s már nem is tudom visszafojtani könnyeim, a félelem pillanatok alatt lesz úrrá rajtam.
Nyakamhoz hajol, oda szuszog, mire érzem, hogy libabőrös leszek. Nyelvét kidugva nedvesíti be bőröm, azt hiszem pontosan abban a vonalban, ahol belém tudna harapni. Összehúzom magam, vállamat felhúzom, s abba az irányba fordítom fejem, ahol ő is munkálkodik, hogy így elérjem, ne próbálkozzon ott tovább. Úgy tűnik, sikerül ezt elérnem, viszont, ahogy megemelkedik és szemeimbe néz, sugárzik róla, hogy nem tetszik neki megnyilvánulásom.
-          Gondolkozz reálisan, Jungkook! Mi ütött beléd? Nem most iszol először a véremből, vagyis de, igen, de… - Ekkor beugrik, hogy eleinte mennyire meg volt veszve, ha csak egy kis vérem is kibuggyant, hogy mennyire erőszakos volt, pedig akkor sokkal józanabb volt, mint most. Az, amikor azt mondták, hogy finom a vérem, hogy mennyivel másabb, mint a legtöbb emberé, így lassan összeáll a kirakós minden darabja és tudatosul bennem, hogy valami nincs rendben velem.
Erőszakosan próbálok kiszabadulni fogságából, de túl erősnek bizonyul, így ahhoz folyamodok, hogy kiabálni kezdek, minél hangosabban, hátha valaki meghallja. Mindig abba az irányba fordulok, ahonnan a másik támadni készülne, s lassan kezdem megbánni, hogy ennyit engedtem neki. Talán nem szabadna, hogy túl sokat igyon a véremből, de honnan tudhatnám? Annyit tudok, hogy az emberi vér segít egy vámpíron, akkor miért ne tehettem volna így? Ki gondolta volna, hogy ez lesz a vége? Mi ütött belé egyáltalán?
Az ajtó hangosan vágódik ki, majd pillanatok alatt kerül le rólam támadóm, de a sokktól fel sem bírom fogni, mi történik, csak fekszem ott tovább tágra nyílt szemekkel, miközben érzem, hogy mellettem az ágyon folyik a dulakodás. Minden olyan gyorsan történik, hogy fel se bírom fogni. Egyik pillanatban megint látom Kookot, amint engem les, hogy nekem akarna esni, következőleg meg már eltűnik szemem elől, viszont az ágyban még én is megugrok az érkezésére, melyre dobva lett. Lassan oldalra fordítom fejem, hogy lássam, mi folyik itt, s már csak annyit látok, hogy sebesültünk csuklói köré valami fémes anyag lett csatolva, melyet egy rövidke lánc fog össze, így az ágyhoz lett kötve. Következőleg Jiminre esik pillantásom, aki már mellettem is terem és könnyedén tép le egy nagyobb darabot felsőjéből, majd azzal tekeri körbe sérült csuklómat, miközben idegesen fújtat.
-          Mégis mit gondoltál, mit csinálsz? – rivall rám, ahogy elengedi karom. Mindeközben mellettünk veszettül próbálja kiszabadítani magát a fiatalabb, de nem jár sikerrel.
-          Én… én csak nem bírtam nézni, hogy nem javul az állapota! – felelem még mindig sokkos állapotban az előbb történtek miatt.
-          Azt hiszed, az a legjobb megoldás, ha magadra uszítod?! – emeli meg hangját, mire felülök, hogy egy szinten legyünk.
-          Honnan kellett volna tudnom, hogy ilyen hatással leszek rá? – törlöm meg még mindig könnyes szemeim. – Én csak segíteni akartam, mert nem úgy nézett ki, mint aki javulásképes, aztán, eszembe jutott, hogy mindig mondtátok, hogy nekem milyen finom vérem van, így úgy gondoltam, talán én többet tudok segíteni rajta, mint az a férfi.
-          Igazán jól gondoltad, tényleg többet segítettél, de mégis hogy gondoltad, hogy már megint felnyársalod magad?! Mi vagy te, valami mazoista?! – szid le továbbra is. – Tényleg másabb a véred, sokkal ritkább, de ezt én se gondoltam volna, hogy ilyen hatással leszel rá. Én egyszerűen csak nem szerettelek volna téged felhasználni, de köszönöm szépen, igazán jól megoldottad ezt egymagad is!
-          Csak segíteni akartam!
-          Többet akkor se csinálhatsz ilyet! – Azzal elkapja sérült csuklóm, s igaz, be van kötve, de ő arca elé emeli, s lehunyva szemeit szívja be illatát, amit én szemöldök ráncolva figyelek. – Azt hiszem, egy ideig még biztosan nem változtatlak át – folytatja higgadtabban. – Igazán egyedi véred van. Nem gondoltam volna, hogy bárki vére is így megmozgatja Jungkookot, de nézz csak a sebére, még az is sokkal szebben néz ki, pedig ilyen gyorsan begyógyulnia, ennyitől? Elképesztő – engedi le karom, de végig megbabonázva néz szemeimbe. – A te véredtől bárki igazán feltöltődne. Alapjáraton az emberi vér is sokkal erősebbé tesz, de ilyennel még nem is találkoztam. Azt sem értem, hogy Jungkookkal mi történt, hogyan lehetne rajta segíteni és azt sem értem, hogy veled mi van, mitől vagy ennyire más, mint a többi ember.
-          Nem… nem változtatsz át?
-          Egy jó ideig még biztosan nem – mosolyodik el. – Ha már most ilyen ritkaság vagy, akkor vámpírként milyen leszel? – motyogja maga elé, s ajkát is beharapja a gondolatra.
-          Azt mondtad, hogy nem változtatsz át, akkor most mit elmélkedsz ilyeneken? – húzódom hátrébb és ép karommal megfogom a másikat, közelebb húzva magamhoz, mintha csak védhetném a vérem ezzel.
-          Át foglak, csak még nem most. Nyugalom – néz szemeimbe kissé elvarázsolt tekintettel. – Egyelőre nagyobb hasznodat veszem halandóként, ugyanis a véred rendkívül különleges. Eddig is tudtam, hogy finomabb az átlagnál, de, hogy egy ilyen sérülésre ilyen hatással legyél!
Mellettünk Jungkook hangosan nyüszít fel, ahogy ránt egy újabbat a láncon, majd ahogy ránézek, látom, hogy szeme lassan változik vissza eredeti színére, ami megnyugtat. Az is pozitívum, hogy már hangokat is ad ki, amit az elmúlt percekben nem igazán tett meg a morgáson kívül.
-          Szóval ki akarsz használni – jelentem ki a nyilvánvalót. – És gondolom, elvárod, hogy mindig kéznél legyek, ha kellek, mi?
-          Ez csak egy apróság, de ha megteszed, máris közelebb jársz majd a bizalmamhoz – bólogat.
-          Nagyszerű! Nagyon örülök neki, hogy jó vagyok arra, hogy kihasználj!
-          Ne kezdj újabb hisztibe, hiszen gondolj csak bele, a szüleid hogyan bántak veled. Én egy biztos jövőt ajánlok számodra, míg ők fittyet se hánynak rád.
Egy pillanat alatt komorodom el, s legszívesebben nekiugranék, de mielőtt ez megtörténne, feláll az ágyról és az ajtóhoz lépve ki szól valakinek, hogy hozzon vámpírvért. Úgy tűnik, még azt is tárol magának, de ezek után már nincs is kedvem kiakadni rá, hiszen mindennek ellenére vigyáz rám, most is miattam hozat vért, hogy a sebem mihamarabb begyógyuljon. Hamar meg is érkezik a kis tasak, teli vérrel, mire máris fintorogni kezdek, de leerőlteti torkomon az utolsó cseppig. Muszáj meginnom, hiába hánynám ki legszívesebben, viszont érzem, hogy bőröm is bizseregni kezd, főleg a sebesült részen, így tudom, hogy néhány óra múlva már hűlt helye lesz.
Talán nem is kellene ennyire haragudnom Jiminre. Igazuk van, a szüleim egész életemben hazudtak nekem, csak kihasználnak, képesek voltak átadni a vámpíroknak csak azért, hogy az emberiség sorsát védjék, de mi van az egyetlen gyermekükkel? Ennyire nem érdekli őket, mi van velem? Azt hiszem, jobb lett volna, ha soha nem tudom meg, mi van velük. Emiatt nem igazán tudok úgy haragudni Jiminre, ahogyan szeretnék, mert tudom, hogy engedélyt kapott rá, hogy elhozzon, de közben mégis fáj. Nem akarok engedni, de kénytelen leszek, különben én fogom megjárni. Már csak az a kérdés, hogyan fogom ezt az idősebbel is elhitetni. Azok után, hogy a zongoránál elmondtam neki, hogy bízom benne, aztán hagytam, hogy megdugjon, végül mégis hátat akartam fordítani neki, nehézkes helyzet lesz. Szeretem őt, ahogyan Jungkookot is, és azt hiszem, mellettük kell maradnom. Akármennyire is szeretnék a szüleimnek segíteni, ők löktek el maguktól, hát akkor fogadják is nagy szeretettel a válaszomat.
-          Jimin – szólalok meg hosszú órák elteltével, mikor már Jungkook újból mély álomban van, így mellette ülök magzatpózban, míg Jimin a másik oldalamon fekszik hason, miközben egy könyvet olvas. Hümmögve adja tudtomra, hogy figyel rám. – Többet ne merj beszólni. - A szólított megrökönyödve néz fel rám, majd én jelentőségteljesen nézek vissza le rá. – Ne nézz így, tudod jól, hogy miről beszélek. – Erre csak fejét rázza, mire mélyet sóhajtok. – A tegnap reggelről. Elég kínos volt így Jungkook előtt.
A tegnap reggeli zavarba esésem sem volt véletlen. Természetesen nem engedtem Jiminnek, hogy megdugjon, ilyesmiről szó sincs, csak maga a helyzet volt kínos, így pedig, hogy Jungkook rákérdezett, hol voltunk, rögtön eszembe jutott, miket beszéltünk és zavarba jöttem.  Direkt elvonultunk, amíg ő aludt reggel, hogy megbeszéljük a dolgokat, így egyenesen a konyhára mentünk, hogy ehessek valamit. Szóba jött a bizalmunk, én pedig kiakadtam rá, hogy ugyebár nem csókolhatom meg, hogy milyen dolog már ez, hogy ugyanazt csinálja, amit én. Viszont nem gondoltam komolyan, mikor azt vágtam hozzá, hogy bezzeg szopásra előszeretettel használná a számat magán, ha már csókra nem is, mire ő vigyorogva fogott saját nadrágjára és közölte velem, hogy azt bármikor. Ekkor ott akartam hagyni a fenébe, hiszen kinek van kedve ezek után egy levegőt szívni vele? Sajnálatomra visszarántott, nekilökött a pultnak úgy, hogy egyenesen ráhasaltam, majd kihasználva ezt a kiszolgáltatott helyzetet, nekem dörgölőzött s úgy hajolt fülemhez, hogy figyelmeztessen, tud elég kegyetlen is lenni, ne vívjam ki magamnak, mert bármikor maga alá tud teperni, ha éppen úgy tartja kedve. Ezután már egy szavam se volt hozzá. Kínos volt mellette sétálni vissza a hálóba.
-          Ja, hogy az! – nevet fel. – Már megbocsáss, te reagáltál azonnal úgy, mintha történt volna valami. Valahogyan meg kellett magyaráznom neki, hogy mi van. Elég értetlenül nézett.
-          Jobb lenne, ha inkább nézne most is olyan értetlenül, csak ne lenne ilyen állapotban. Mi lesz, ha felkel és megint meg akar támadni? Egyáltalán mikor fog teljesen rendbe jönni?
-          Hirtelen kapott nagy erőre a véredtől, attól még a sebe ott van és fogalmam sincs, mivel kenhették be, vagy miből készülhetett az a tőr, mert nem érzek rajta semmit, de biztos vagyok benne, hogy az emberek kitaláltak valami szert, ami hosszú időre legyengíti a vámpírokat. Az sem kizárt, hogy most akarta ez a fickó letesztelni, hogy működik-e, így semmiképp sem hagyhatjuk, hogy elmenjen. Sikerélménnyel távozna, az emberek pedig tovább fejlesztenék ezt a valamit, amiről úgyis ki fogom deríteni, hogy mi lehet. Megölni semmiképp nem tudnak vele, de ha ilyen hatással van ránk, akkor túl nagy előnyre tesznek szert. Ha kifejlesztettek valamit, akkor kell lennie gyógyírnak is. – Ekkor mindent tudó mosollyal néz fel rám, mire először értetlenül pislogok, majd nagyot koppan a felismerés.
-          Nem! Nem fogsz engem arra használni, hogy meggyógyítsd a kis hadsereged! Biztos, hogy nem! Rajtad és Jungkookon segítek, de másokon nem!
-          Rajtunk segítesz? Rajtam is? – támasztja meg tenyerében állát és örömtelien csillogó szemekkel néz fel rám.
-          Igen, rajtad is – húzom fel ajkam.
-          Mondd csak ki azt a szép szót, hadd halljam, miért! – teszi ujját fülére, mire égnek emelem szemeim.
-          Miféle szót, Jimin? – húzódnak ajkaim gunyoros mosolyra. – Kimondom, ha te is kimondod, de addig sajnálatos módon, fogalmam sem lesz róla, mire is akarsz célozni.
-          Tudod te nagyon jól, miféle szóra gondolok.
-          Igazán? Bocsáss meg, de én nem vagyok gondolatolvasó, úgyhogy tisztáznod kell velem, miről is kellene most beszélnünk.
-          Milyen kis álszent vagy!
-          Csak okos, nem úgy, mint egyesek!
-          Ó, folytasd csak, vívd ki magadnak, hogy meg kelljen dugnom téged! – Szemei továbbra is kihívóan csillognak, de ekkor beharapom alsó ajkam és inkább a fiatalabb felé fordulok. – Gondoltam. Nyuszi.

-          Egy igazán csábító nyuszi – fordulok vissza egy mosoly kíséretében, mire hangosan nevet fel. Gondolom, nem számított ilyen reakcióra, viszont engem is jobb kedvre derít, hogy sikerül jókedvre derítenem. Szeretném még sokszor hallani ezt a nevetést.

5 megjegyzés:

  1. Szegeny Kook remelem meggyogyul. Biztos szidni fogja magat h mit tett mot akart tenni Tael. Jimin aggodasa ugy latszik vegleges hisz mar siman megdugna a Taet mig Kook szinte felig halott. Tae kulonleges az mar biztos de en mar kensszeredetten rohogok h Kook mennyire erdektelen szegeny jo en mar nem mondok semmit vegre lattam vamit Jiminen Tae is aggodik es a vége oke h cuki de en nem lennek ilyen nyugott foleg h az egyik alitolagos szerelmem mellettem van kikotozve egy serulssel a hasan. Lehet tul erzekeny vagyok XD Mindegy csak gyogyuljon meg Kook es vegre o is legyen szeretve mert mar nem tom miota nem foglalkoztak vele ugy XD amikor meg majdnem akkor Tae kicsapta a hisztittt XD szegeny tae de nem birom ha valaki olyan hisztis

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, keep calm XD Jimin nem felejtette el Kookot, csak jelenleg nem tudnak mit tenni érte, de miatta próbálkozik a férfinál is naphosszakat, amit ugye Tae nem láthat :D
      Szegény, Kook, még meglátjuk, hogyan fog felépülni, láthatod, Tae is kis önfeláldozó érte ;)
      Sietek a folytatással <3

      Törlés
  2. Nagyon jó! 46 részt, két nap alatt olvastam el, egyszerűen nem bírtam letenni a telefont. Új olvasó vagyok, de biztos lehetsz benne, hogy maradok a blogodon. El kell hogy mondjam, arra várok a legjobban, hogy Jimin megharapja Taehyungot :D Az eleje óta erre várok >< nagyon kíváncsi vagyok, hogy ez milyen formában fog megtörténni. Kérlek siess a folytatással! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óh, örülök, hogy tetszik a történet, és hogy maradsz a blogon! *-* Két nap alatt, ennyi részt, wow! :O Azt már nagyon szépen kitaláltam, hogy lesz Tae átváltoztatása... *ördögi mosoly* Sietek ahogyan csak tudok, és köszönöm a kommentet! <3 ^^

      Törlés
    2. És a sztorid annyira megihletett, hogy a következő rajzomat is hozzá igazítottam ^^

      Törlés