[52/?] A vámpírok legnagyobbja - Nem tehetem meg

Cím: A vámpírok legnagyobbja – Nem tehetem meg

Író: Ayu

Besorolás: +12

Szereplők: Jimin, Taehyung, Jungkook

Páros: VKookMin

Figyelmeztetés: yaoi

Műfaj: fantasy

Megjegyzés: Ééés újabb résszel kedveskedek nektek. Remélem, tetszeni fog, habár ez rövidecske rész lett. J Azért kíváncsian várom a véleményeket. Jó olvasást hozzá! ^^
U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!

Jungkook POV

Taehyunggal a karjaim között és Jiminnel az oldalamon sietünk fel a hálószobába, messze az ünnepségtől, ahol az emberek és vámpírok egyaránt megrökönyödve követték figyelemmel, mi történik. Jihu, amint fogait belemélyesztette a másik csuklójába, majd magához is rántotta testét, hogy ne boruljon el, Jimin úgy rohant neki, viszont nem tudta azonnal elvenni tőle. Mintha egy láthatatlan pajzs védte volna, mivel mikor már egy méteres közelségbe érhetett, Jimin nem tudott tovább menni. Hátra borult, mintha valami erős kar taszított volna rajta, ekkor viszont az ösztöneim vezéreltek engem is. Nem gondolkodva léptek a tettek mezejére, hogy megmentsem azt, akit szeretek, viszont rám már nem tudott időben figyelmet fordítani, így könnyedén rántottam ki karjaiból a fiút. Ezt a jelenetet látván, a nép egyöntetűen hüledezett, zajongott, míg végül nagy nehezen el nem hagytuk a helyiséget.

            Lefektetem az ájulás határán álló testet a puha ágyra, majd Jimin utasítására már nyitom is ki az erkélyajtót jó nagyra, nehogy a levegőhiánytól, az esetleges melegebb benti levegőtől valóban elájuljon. Félve ülök vissza a másik mellé, de újból rám lesz szólva, hogy hagyjak elég teret, így hátrébb mászom. A csuklójára pillantva elszörnyedek a nyílt harapásnyom láttán. Emlékszem még, mekkora fájdalommal járt, mikor Jimin is megharapta a csuklómat, de utána nem kegyelmezett, bezárt az alagsorba és láncra is vert. Milyen kegyetlen a világ!

-          Nem lesz semmi baja, ugye? Velem is megcsináltad ezt régebben, mégis egészen hamar helyre jöttem. Én nem ájultam el… - magyarázom zavartan, mert valóban nem értem, Taehyung miért izzad vért, miért veszi szaporán a levegőt, s a szemei miért vannak résnyire nyitva, amitől pontosan olyan hatást kelt, mint aki a halál szélén áll.

-          Ez egyáltalán nem olyan! – túr idegesen hajába. – Én csak fenyegetés céljából haraptalak meg, nem azért, hogy súlyosabb károkat okozzak benned, úgyhogy megnyugodhatsz, odafigyeltem rád már akkor is, hogy épségben legyél.

-          De akkor Taehyung…

-          Jihunak eszében sem volt, hogy egyáltalán életben hagyja! Még szerencsére időben elvetted tőle, így csak időre van szüksége és jobban lesz, de túl sok vért vesztett. Most hiába nyújtanám neki a saját csuklómat, hogy próbáljon meg kiszívni belőle valamennyit, nem tudna tenni semmit. Túl gyenge, de helyre fog jönni, amit neked köszönhet. Pont időben ugrottál, köszönöm – sóhajtja gondterhelten.

-          Nem kellene bekötni a karját vagy valami? – harapok ajkamba idegesen, mire rám hárul a feladat, hogy keressek ennek céljából valamit, majd gondosan tekerjem a sérült felület köré a kis anyagot, hogy a vérzés biztosan elálljon. Kegyetlenség, amit művelt vele az a fickó! Hogy tehette ezt meg?

Jimin óvatosan veszi le a sebesült szeméről a maszkot, majd az ingjének legfelső gombjait is szétszedi, hogy több levegőhöz jusson teste. Ajkam harapdálva, aggódva pislogok le rá, miközben várom, hogy bármi is változzon, de csak halkan nyöszörög, ez pedig percről percre egyre inkább felbosszant. Tudom, hogy Jiminnek a nagybátyja az egyetlen megmaradt rokona, hogy az ő születésnapja van, hogy furcsa hagyományaik vannak, de ez azért már több a soknál! Tudja, hogy Tae fontos a számára, akkor mégis miért harapta meg? Miért pont őt? Találhatott volna bárki mást, akinek kénye-kedvére szívogathatja a vérét, aki miatt nem csaptunk volna balhét!

Ekkor beugrik, hogy a bál az ugyanúgy megy tovább, mint előtte, hogy csak mi szaladtunk ki fejvesztve a sérülttel. Mindenki más vígan táncol, beszélget, eszik, iszik, élvezik a bált. Na, még mit nem! Teszek rá magasról, hogy kinek a szülinapja van, hogy mit szabadna tenni és mit nem! Az én TaeTaemet nem bánthatja senki!

Idegesen fújtatva állok fel, majd határozott léptekkel indulok neki az ajtó felé, hogy aztán visszatérve a bálterembe, félrehívjam kicsit „beszélgetni” Jihut.

-          Te meg mit csinálsz? Hova mész? – terem előttem egy pillanat alatt Jimin, s szúrós pillantásokkal illet.

-          Remélem, tudsz róla, mekkora egy féreg a nagybátyád?! – morgom, s már kerülném is ki, ha nem fogna vissza. – Engedj el! Visszamegyek és kicsinálom!

-          Itt maradsz! – sziszegi. – Biztosan nem fogsz visszamenni és nagyobb jelenetet rendezni!

-          Miért? Azért, mert ő az utolsó rokonod? – Úgy tűnik, ezzel mélyponton találom, ugyanis tekintete elsötétül, s ettől én is behúzom nyakam, félve tőle, hogy mi lesz. – Sajnálom, nem úgy gondoltam.

            -          Veled ellentétben én már több mint 200 éve élek. Rengeteg mindent megéltem, tapasztaltam, és a saját szemeimmel láttam sokak halálát, köztük a családomét is. Ő az egyetlen, aki megmaradt, aki már 800 éves, mégis itt van és segít nekem. Eddig külföldön volt, de azt is értem tette, azért, hogy apám tervét tovább vigyük.

-          Mi volt apád terve, ami ennyire fontos, hogy nem csinálhatom ki? – fonom keresztbe karjaim, s hiába tudom, hogy nem kéne vele szórakoznom, s már nem is mennék le hozzá, azért megérdemli. Bántotta Taehyungot, a szerelmemet, a szerelmünket, Jimin pedig a mi szüleinket tette el láb alól, úgyhogy nyugodtan érezheti kicsit ugyanazt a fájdalmat, amin mi is keresztülmentünk miatta. Habár, ahogyan mondta is, ő már sok mindent megélt. Lehet, mégsem kellene így viselkednem vele? De akkor is felbosszant!

-          Az, amihez szükségem van a segítségetekre. Szerinted miért járt külföldön? Miért kellett mindenfelé elhintenie a kis tervünket? A vámpírok és az emberek nem tudnak meglenni egymás mellett. Ha az emberek rájönnének, hogy mi folyik körülöttük, hogy kik élnek közöttük, kik mellett sétálnak el nap, mint nap, akkor kész káosz lenne minden. Ha nem mi, akkor ők fognak minket megtámadni, de egyelőre még nem tudják, hogy mi az, ami megöl. Mint tapasztalhattad, próbálkoznak kitalálni valamit, amivel megsemmisíthetnek, de a természet törvényeit nem tudják megváltoztatni. Ahogyan halhatatlan sem lehet egyetlen ember sem, úgy egy vámpírt sem fog soha semmi más megölni a karón kívül.

-          És még a mai napig nem tudni, hogy mitől gyengültem annyira le – sóhajtom, ahogy visszagondolok a vadászatunk napjára, mikor szépen belém szúrt az idegen férfi egy tőrt, ami valamivel biztosan be volt kenve, vagy lehet, már magába a fémbe belefolyatták, ki tudja? A lényeg, hogy ügyesen kitaláltak egy szert, amitől a vámpírok annyira legyengülnek, hogy mozdulni sem bírnak. Onnantól kezdve pedig akármit megtehetnek velünk, amit csak akarnak.

-          A lényeg, hogy nem engedem, hogy bármit is tegyél ellene hirtelen felindulásból! Majd én beszélek vele. Különben is, most bizonyára erősebb, mint bármelyikünk, hiszen nem keveset ivott Taehyung véréből, az övé pedig rendkívül értékes, nagy erőt ad, hiszen téged is milyen hamar meggyógyított! Most semmit nem érnél el vele, ha nekirohannál, nekem pedig nincs szükségem arra, hogy téged is kiszemeljenek maguknak.

-          Miért? Ennyire fontos neked a nagybátyád épsége? Mindössze azért, mert ő sokat segít? Vagy azért, mert ő az utolsó rokonod? Engem nem érdekel, mert bántotta Taet! – hördülök fel, habár már jól tudom, hogy úgysem fogok tenni semmit, de Jimin agyát még húzom, főleg, hogy idegességem nem igazán csillapodik ennyitől.

-          Jungkook, higgadj le! – mélyed el hangja, mire nagyot szusszantok és teszek egy lépést hátra. – Fontos az épsége, mert a nagybátyám, de majd én elintézem, hogy többet ne merje ráemelni a kezét! – Hangja határozottan cseng, nem lehet belekötni, olyan, mintha már biztos lenne abban, hogy sikerrel fog járni, de félek, hogy Jihunak nem lesz elég ebből a vérből. Most, hogy meg is ízlelte, bizonyára még fog próbálkozni, így jobb volna, ha már Tae is át lenne változtatva. Az ötletet nyomban fel is vetem.

-          Tae veszélyben lesz a vére miatt. Azt hiszed, le fogja venni róla a szemét? Biztos vagyok benne, hogy többet akar majd belőle – próbálkozom meggyőzni, de csak fejét rázza. – Hidd el, hogy hiába fogsz vele beszélni, azzal nem fogunk előrébb jutni! Ugyanúgy akarni fogja, mivel túl finom, túl tápláló! Ahogyan te is mondtad, engem is könnyen felgyógyított a bénultságomból. Pontosan azért lesz veszélyben az élete, mert egyre többen fognak pályázni a vérére, ezt pedig nem hagyhatod! Lehet, hogy jól jönne a későbbiekben, de mondd, mégis meddig akarsz várni? Folyton meg kellene védenünk, őrizni, és kiben bíznál meg annyira, ha elfajulnának a dolgok? Át kell változtatni!

-          Nem fogom átváltoztatni! – suttogja mélyen a szemeimbe nézve, ami miatt szemeim forgatom. – Lehet, hogy veszélyben lesz, de egyelőre nem akarom.

-          Engem is átváltoztattál! Ő miért lehet tovább ember, mint én? – csattanok fel sértetten.

-          Az kényszerhelyzet volt! Meg is halhattál volna! – emeli meg ő is hangját, kezeit pedig ökölbe szorítja, hogy levezesse feszültségét. – Ha akkor nem teszem meg, akkor nem tudjuk visszaszerezni Taehyungot, te komolyabb károkat is szenvedhettél volna, nem beszélve a következményekről! Mit kezdtem volna utána nélkületek? Szükségem van rátok, mind a kettőtökre. Akárcsak Taehyungra, ugyanúgy rád is nagy szükségem van, és nem csak a jövendő háborúról beszélek, amiben kezeskedik Jihu is. Ettől függetlenül is értékes vagy, úgyhogy nem szeretném, ha bajod lenne, inkább ülj vissza az ágyra, vagy tudom is én, csinálj valamit, amíg Tae jobban nem lesz, de nem engedem, hogy a nagybátyám közelébe menj a közeljövőben! Vigyázni fogok rátok. Ő nem teheti ide be a lábát, azt pedig ki fogjuk várni, amíg gyengül, habár fogalmam sincs, meddig fog ereje teljében lenni ennyi vér után.

Szívem nagyot dobban szavai hallatán, dühöm pedig szertefoszlik a levegőben. Kiszáll belőlem, s helyette kellemes melegség önt el. Ez felér egy szerelmi vallomással, még ha nem is mondja ki. Ő maga mondta, hogy ugyanolyan szüksége van rám, mint Taere! Taet pedig szereti, szerelmes belé, hiszen véletlenül kicsúszott a száján. Ezek szerint engem is szeret!

Teszem, amire kér, halovány mosollyal arcomon ülök vissza a sérült mellé és figyelem, ahogy továbbra is nyöszörög. Vajon mennyit hallott abból, amit beszéltünk? Mennyire lehet eszméleténél? A résnyire nyitva álló szemei, a lihegése, a szapora légzése, az izzadságcseppek a homlokán mind arról árulkodnak, hogy mekkora fájdalmakkal küzd. Szerencsére nem ájul el, de bizonyára nagyon fáj neki a harapás helye. Ez nem fog egyhamar begyógyulni, nekem is sokáig tartott, ráadásul a nyoma is rajtam fog maradni örökké, ugyanis még ember voltam, vámpír vért sem kaptam, így heges lett, ami már vámpírként nem tűnik el, de legalább örökké emlékeztetni fog a napra, mikor idekerültem.

Vajon meddig kell várnia Taenek? Mikor fogja Jimin átváltoztatni őt? Valóban veszélyben van az élete, ha így játszik vele, ha nem veszi komolyan, hogy szükséges ehhez folyamodni, különben nem csak a nagybátyja, de többen is pályázni fognak a vérére. Az egész lényére, én pedig kinézem, hogy mindenki magának akarja majd, ráadásul élve, hogy mindig ott legyen mellettük. Ha már ezen az alapon gondolkozunk, akkor olyan, mintha Jimin is csak ezért tartaná, de tudom, hogy szereti, hogy mindkettőnket szeret. Engem is csak kényszerből változtatott át, és jobban belegondolva valóban igaza van. Ha akkor nem tesz így, akkor most ki tudja, mi lenne, hogy Tae hol lenne, hogy élne-e egyáltalán, ráadásul lehet, hogy én is megjárom.

Már nagyjából egy éve annak, hogy itt vagyunk, az érzéseink pedig teljesen összekuszálódtak. Először egyenesen utáltam, hogy Jimin elrabolt, leláncolt, fogvatartott, majd még a szüzességemet is ő vette el, ami nem épp a legkellemesebb emlékem. Még elélvezni sem hagyott! Mindennek ellenére annyi minden történt, annyi minden változott, hogy követni is alig bírom, s most itt vagyunk, s úgy tűnik, valóban jó kezekben, ráadásul nem csak azért, hogy kihasználjon minket, hanem azért, mert idő közben megszeretett mindkettőnket. Én is szeretem őket, ezért bármit megtennék értük.

Felsóhajtva fekszem hátamra, mikor a másikat már mély álom nyomja. Szüksége is van a pihenésre, így ha kicsit is jobban lesz, akkor már remélhetőleg tud inni valamelyikünk véréből, hogy meggyógyuljon. Nem szeretném, ha sokat szenvedni, ami pedig a leginkább segítene rajta, az az lenne, ha végre átváltoztatná őt is Jimin.

Oldalra pillantok gondolataim személyére, majd nem türtőztetem tovább magam. A szavak maguktól szöknek ki számból.

-          Miért nem változtatod át? Az nem elég jó indok, hogy a vérére szükséged van, mert akkor ugyanazt csinálod, mint bárki más. Haszonból tartod, mikor szereted! – támaszkodom meg alkaromon, ahogy felé fordulok, az utolsó kijelentésembe viszont belepirul, de gyorsan visszanyeri önmagát.

-          Nem változtatom át!

-          Ne makacskodj már! Nem maradhat így! Ez is szükséghelyzet. Biztosan helyre jönne, ha megharapnád egy picit, aztán már ő is vámpír lehetne. Sokkal egyszerűbb lenne minden. Igaz, sokat kellene tanulnia, de véget vethetnél a szenvedéseinek. Nem hiszem el, hogy élvezed azt nézni, ahogy szenved! – próbálkozom tovább, de akárcsak én, ő is hajthatatlan.

-          Nem szeretnék erről vitát nyitni. Nem fogom most átváltoztatni, és nem, nem élvezem nézni, ahogy szenved! – támaszkodik meg ő is alkarján, hogy egy szinten legyünk. – Tökéletesen jól van ő így, emberként, máskülönben még sok gondot okozna. Nem leszek ettől olyan, mint bárki más!

-          De igen! Haszonból tartod, mert a vérét akarod, hogy később ki tudjon vele segíteni, de ő ember, tehát úgyis csak a baj lesz belőle. Nem tudod megérteni, hogy ezzel csak nagyobb gondunk lesz, mint egyébként? Egyre többen fognak rájönni, hogy valójában mennyit is ér, éppen ezért hamarabb kell cselekednünk, minthogy más ráfenné a fogát. Te sem akarhatod ezt!

-          Akkor sem fogom átváltoztatni!

-          De miért nem?! – kiáltok fel hisztérikusan, de gyorsan szám elé emelem szabad kezem, majd lepillantok a közöttünk fekvőre, akit szerencsére nem keltettem fel.

-          Mert nem és kész! Vita lezárva! – dől vissza, de nem hagyom ennyiben.

Felállok az ágyról, majd megkerülve már Jimin fölé is érkezem, lábaim terpeszbe rakva, hogy közrefogjam vele testét. Nem akarok tőle semmit, ráadásul itt fekszik mellettünk sérülten Taehyung is, így eszemben sincs, hogy élvezkedjünk, de muszáj beszélnem a fejével. Ha egyszer nem képes megérteni, akkor tenni kell valamit.

-          Idefigyelj! – kezdek bele vállai felett támaszkodva, ő pedig haloványan elmosolyodik, ahogy végigméri alakom. – Lehet, hogy komoly odafigyeléssel járna, ha most átváltoztatnád, de szükséghelyzet van. Az sokkal több gondot fog szülni, ha ember marad, ugyanis nagyon csábító vére van. Tudom, hogy tudod, mit érzek, úgyhogy ne is próbálj meggyőzni az ellenkezőjéről. Miért nem akarod átváltoztatni? – szűkítem résnyire szemeim.

-          Te talán nem szereted a testének melegét? – nyalja körbe ajkait, amit végigkövetek szemeimmel. – Nem szereted, mikor felhevül a bőre, hogy a bőrszíne sokkal barnább a miénknél, s mikor simogatod, mikor magadhoz öleled, csak azt érzed, hogy ez mennyivel másabb, mennyivel kellemesebb? Nem azt mondom, hogy mi ne lennénk jók, de egy ember érintései másabbak. Annyira törékeny, fáradékony, amit imádok nézni. Benned is imádtam, viszont már sokkal jobban bírod, ami szintén nem baj, ugyanis ez másképp élvezetes, de Taehyung mégis másabb.

Szavai hatására lelki szemeim előtt folyamatosan ott lebeg Taehyung képe, amint körém feszül, vagy ő mozog bennem, s azt kell, mondjam, igazat kell adnom Jiminnek. Taevel egészen más a szex, mint vele. Vele sokkal emberibb, vele sokkal másképp kell bánni, de éppen ettől olyan másképp élvezetes. Érzem, amint alhasam is megrebben a gondolatra, de most nem alkalmas az időpont egy jó kis hancúrra, pedig szívesen belemennék egy kis édes hármasba. Ajkamba harapok, hogy levezessem vágyaim kísértését.

-          Ez akkor sem lehet indok, mert az életét veszélyezteted! – hajtom le fejem, s szemeim is lehunyom, ugyanis hangom korántsem cseng olyan határozottan, mint előtte.

-          Tudom, de még egy kicsit várni szeretnék. Még… még egy kicsit – simít végig arcomon, amivel eléri, hogy szemeibe nézzek, következőleg pedig már le is húz magához, hogy megcsókolhasson.