Oldalak

2018. január 8., hétfő

[55/?] A vámpírok legnagyobbja - A kék szemű

Cím: A vámpírok legnagyobbja – A kék szemű
Író: Ayu
Besorolás: +12
Szereplők: Jimin, Jungkook
Páros: VKookMin
Figyelmeztetés: yaoi
Műfaj: fantasy
Megjegyzés: Na, igaz, késtem egy napot, de megpróbálok sietni jobban a részekkel, hiába suli meg minden. Remélem, tetszeni fog ez a rész is nektek! Jó olvasást! ^^
U.i.: Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!


Jimin POV

Tovább haladunk a folyosón, de mielőtt elindulhatnánk fel az emeletre, hogy aztán újból visszatérjünk a hálóba, az egyik alagsori őr szalad fel az ellenkező irányból, majd megállásra késztet. Értetlenül pislogok kétségbeesett arcára, mikor kifújja magát, majd megköszörüli torkát, hogy belekezdjen mondandójába.
            -           Egy hölgy látni kívánja személyedet.
            -           Engem? – mutatok mellkasomra, mire csak egy bólintás a válasz. – Mondd meg neki, hogy nem érek rá. Ezt eddig nem tudtad volna megtenni? – sóhajtok lesajnálóan, ugyanis hihetetlen, hogy nem képes rá. Nem jutott eszébe rögtön? Egyszerűen le kellett volna ráznia, nem pedig ugrania minden kérésére. – Engem nem láthat akárki. Elfoglalt vagyok.
            -           Tudom, de egész éjjel dübörgött az ajtóban és kiabált, meg fenyegetőzött, de azt mondtad, hogy nem bánthatjuk őket, őt pedig semmi sem tántorította el.
            -           Ki az? Ki ilyen elvetemült? – szusszantok fel teljes testtel fordulva felé, ugyanis érzem, hogy itt valami komolyabbról lesz szó. Nem fogom tudni lerázni. – Miféle nő az, aki ennyire telhetetlen, aki ennyire nem bír magával?
            -           Valójában a bál óta ezt csinálja. Azt hiszem, mintha azt mondta volna, hogy folytatni akarja a beszélgetést, amibe belekezdtetek. Nem részletezte, de azt mondta, rendkívül fontos.
            Szemeim forgatva teszek egy lépést az őr irányába, megadva magam, miszerint hajlandó vagyok társalogni azzal a nővel, viszont abból inkább lesz elcsitítás. Nem vagyok hajlandó senki hisztijét hallgatni, de ha egyszer elszabadul a pokol az alagsorban, akkor nincs mit tenni. Muszáj valamennyit áldoznom, hogy a rend fennmaradjon, különben milyen vezető lennék?
            Megtorpanok, amint a második lépést tenném a másik irányába, ugyanis egy elég határozottan fogó kéz ujjai fonódnak csuklóm köré. Szemöldök ráncolva fordulok a fiatalabb irányába, aki kétségbeesetten néz szemeimbe, amit nem tudok hova tenni. Kérdő pillantással illetem, ezzel elérve, hogy végre szólásra nyissa száját, ugyanis, ha csak kukán állunk itt, akkor nem fogunk egyről a kettőre jutni.
            -           Ne menj!
            -           Muszáj lemennem – nyomatékosítok, de csak fejét rázza hevesen.
            -           Nem! Tudod egyáltalán, ki az a nő, aki beszélni akar veled? – Fejem rázom, hogy választ adjak kérdésére, mire azonnal folytatja is. – Nem olyan nehéz kitalálni. A bál óta vergődik az alagsorban, hogy téged akar látni? Ez az a nő lesz, akit megtáncoltattál. Biztosan nem engedem, hogy lemenj hozzá!
            Ajkaim mosolyra húzódnak, ahogy tudatosul bennem: Jungkook nagyon is féltékeny. Milyen édes! Nem gondoltam volna, hogy azok után, hogy mennyi mindenen mentünk keresztül, még féltékenykedni van oka. Természetesen, ez csak jól esik a szívemnek, ugyanis ezzel csak tudatosítja bennem jobban, hogy nem vagyok közömbös számára, ettől pedig érzem, amint a boldogsághormonok szétáradnak a testemben. A pár perccel ezelőtti megnyilvánulása is arra enged következtetni, hogy úgy érzi, nincsen kellő figyelem fordítva rá, úgyhogy ezen változtatnom kell. Nem szabad, hogy bármelyikük is úgy érezze, kevesebbet ér a másiknál. Jungkook túl hűséges, és túl imádnivaló, szóval majd valamit kitalálok számára, hogy ne érezze magát rosszul. Azt hiszem, kellően megdolgozott a figyelmemért, elvégre is fél évvel ezelőtt még az életét is képes lett volna kockáztatni értem, ez pedig mindennél fontosabb. Nem szabadna túlságosan ellágyulnom mellettük, de az idő forgása alatt megpuhították a szívem, emiatt pedig gyengébb leszek. Úgy érzem, vigyáznom kell rájuk, hogy ne essen bántódásuk, mikor alapvetően azért akartam, hogy mellettem legyenek, hogy megvédjenek, hogy a vámpírok egy-egy vezetőjeként szerepet játszhassanak a háborúban. Ha előre tudom, hogy ennek az egésznek ez lesz a vége, akkor talán el sem hozom egyikkőjüket sem. Fogalmam sincs, mivel sikerült ezt elérniük, hogy ennyire elgyengüljek a társaságukban, ha egyáltalán róluk van szó, de sikerrel jártak. Talán szándékosan tették, talán csak a véletlen sorozata, de megtörtént, ezen változtatni nem tudok. Képtelen vagyok parancsolni a szívemnek, hiába visszhangzanak bennem apám szavai is, hogy nem szabad engednem senkinek, mert az csak meggyengít.
            -           Emlékeztetnélek, hogy te is táncoltál vele – mosolygom, mire durcásabban néz rám.
            -           Az más! Az azután volt, hogy TE megtáncoltattad! – mutat rá a lényegre, mintha ez bármire is feljogosítaná, de ezzel csak azt éri el, hogy egyre jobb kedvem lesz. Szórakoztató, ahogy próbál megállítani.
            -           Jól van, Jungkook. Lemegyek hozzá, elhallgattatom, aztán sietek is vissza hozzátok. Így megfelel? – húzom fel kíváncsian szemöldököm, szándékosan úgy hangsúlyozva, mintha egy kisgyerek lenne, mire sértetten fújtat egyet.
            -           Nem akarom, hogy lemenj hozzá! Az a nő egy álszent! Mi van, ha… ha… - Elakad a mondat felénél, én pedig elnevetem magam, hiszen jól tudom, hogy attól fél, elcsábít tőlük.
            -           Nyugalom, nem lesz semmi! – lépek közelebb hozzá, majd egy csókot nyomok arcára, elérve, hogy fülig piruljon. – Menj vissza Taehyunghoz! Szüksége van most rád. Én sietek vissza. – Azzal hátat fordítva neki indulok az őr után, aki látván, hogy végeztünk, mutatja is az utat a megfelelő szobához.
            Fogalmam sincs, hogy mit akarhat tőlem az a nő, akinek már a nevére is alig emlékszem, bár azt hiszem, talán Sunmi lehetett. Túl sok névvel találkoztam már életemben, így nehezebben jegyzem meg őket. Sok az új név is mindig, így képtelen vagyok rá, hogy mindegyiket észben tartsam. A fontosabbakat úgyis megjegyzem, a többi pedig lényegtelen, habár ez a nő elég kitartó, talán jobban oda kellene rá figyelnem. Olyan szabadan beszélt rólam, annyira mérgesnek tűnt, hogy sokakat bezárva tartok, de kénytelen vagyok így tenni annak érdekében, hogy a titkunk ne tudódjon ki. Tudom, így az emberhiány egy idő után fel fog tűnni a városokban lakóknak, így a háború is elkerülhetetlen és vészesen közeledik, de ameddig lehet, kitartok. Még nem állunk készen.
            A folyosón végigsétálva megállunk az egyik ajtóval szemben, majd az őr elő is kapja a megfelelő kulcsot zsebéből, hogy bemehessek a másikhoz a szobába. Emlékszem még, hogy milyen szép kontyba volt fogva a haja, hogy milyen szép kék szemei voltak, ami nagyon ritka. A piros ruhája ragadt még meg, amelyben annyira nem láttam az alakját, de csinosnak tűnt.
            Átlépve a küszöböt, mögöttem már zárják is az ajtót. Tekintetemmel azonnal kiszúrom az egyetlen személyt, aki még itt tartózkodik, akit tetőtől talpig végigmérek. Egy egyszerű kis köntöst visel, ami térde felettig ér csupán, amit gondolom adtad neki, mint mindenki másnak is. Van itt bőven ruha, nem szenvedek hiányt bennük. Vállára hullva, szépen fésülve áll haja, majd pillantásunk össze is fonódik, amint eljutok kéken csillogó szemeihez is, melyek még most is olyan szépen tündökölnek, mint azon az estén. Arcát immár nem takarja álarc, így elmosolyodva tudatosítom magamban, hogy valóban szép arca van.
            Milyen rég is voltam én már nővel!
            -           Hadd halljam – töröm meg a csendet. – Mi volt az a rendkívül halaszthatatlan, amit velem kell megbeszélnie? Azt, amit néhány napja is mondott? El akarja mondani a vezetőnek, hogy ne bánjon így az emberekkel? – kuncogom, majd kezeim nadrágzsebembe dugva indulok útnak a szobában, hogy szétnézzek. Minden rendezett, úgy tűnik, ez a lány tényleg nagyon unatkozhat, ha még portalanít is. Esküszöm, még egy porszemet sem látok sehol.
            -           Nem gondoltam, hogy ön az – feleli viszonylag csendesen. – Nem úgy szerettem volna közölni, de mint akkor is említettem, beszélnem kell önnel. Ez így nem mehet tovább! A helyzet semmilyen módon sem megfelelő, ráadásul értelmét sem látom – oszt ki, mire szemeim égnek emelem, de felé fordulok.
            -           Aki be van zárva, nem is fogja jónak látni – mosolyodom el.
            -           Ez nem csak szerintem embertelen!
            -           Vámpír volnék – túrok hajamba.
            -           Nem fog normális választ adni? Mindig ilyen kitérő lesz? – ráncolja szemöldökét, mire csak vállat rántok, de azért nem fordulok el tőle. Élvezettel legeltetem rajta szemeim, ugyanis meg kell, mondjam, valóban nagyon kis csinos. Kár volna érte, de sajnos nincs más választása. Itt fog maradni. – Ha csak ilyen válaszokat fogok kapni, akkor semmi értelme ennek a beszélgetésnek – sóhajtja lehajtott fejjel, mire felnevetek.
            -           Jól mondja! Ennek a beszélgetésnek semmi értelme, ugyanis nem fogom szabadon engedni, ahogyan az összes többi fogoly is maradni fog a helyén. Maximum növekedni fog ez a létszám, de csökkenni nem. Ez csak akkor következhetne be, ha valaki meghalna, de én nem bántok senkit. Megmondtam az őröknek, hogy nem bánthatnak senkit, mivel még sok információt össze tudunk szedni másokból, ráadásul akár még a hasznunkra is lehet bárki. Milyen alapon fordulnék én saját magam ellen? – teszem tenyerem mellkasomra.
            -           Ez nem megoldás!
            -           Ha csak ennyit akart, akkor én megyek is. Azt hittem, azért valamivel értelmesebb beszélgetésben lesz részem, ha már ennyit könyörgött utánam, de azt kell, mondjam, csalódtam. Többet vártam volna magától – sóhajtom, ahogy elindulok az ajtó irányába.
            -           Ne menj el! – nyújtja ki karját felém, mire megtorpanok félúton és tágra nyílt szemekkel nézek rá. Letegez?! – Nem szeretném, ha ennek most így vége lenne, különben tényleg nem fogunk tudni többet beszélni, márpedig én szeretnék! Szeretném, ha tudnád, hogy én nagyon önfeláldozó vagyok! Ha kellene, bármit megtennék az emberek érdekében! Bármire képes vagyok azért, hogy változtassak a dolgok menetén, így üzletelni szeretnék veled.
            -           Ki engedte meg, hogy letegezz, kislány? – termek előtte egy pillanat alatt, mire ijedten rezzen össze tágra nyílt szemekkel. Nem foglalkozom ezek után én sem azzal, hogy megadjam számára a tiszteletet.
            -           Megint nem a lényeget ragadod ki! – szid meg, viszont ekkor hüvelyk- és mutatóujjam közé véve állát emelem meg arcát, hogy könnyedebben nézzünk egymás szemébe, ugyanis alacsonyabb nálam fél fejjel.
            -           Ez nagyon is lényeges, mivel sokkalta idősebb vagyok nálad – villannak meg szemeim -, de most elnézem neked. Mondd, mit szeretnél, amiért nem hagyhatlak itt! Ha nem leszel elég meggyőző, ráadásul az agyamra is mész, akkor biztos lehetsz benne, hogy kegyetlenebb ellátásban fogsz részesülni, mint eddig. Ahogy elnézem, eddig nagyon kényelmesen elvoltál, viszont csak egyetlen rossz szó, és ennek vége. Csak egy szavamba kerül, Sunmi – szólítom nevén, mit hallva elpirul, de amint észbe kap, elfordítja fejét, hogy ne fogjam le ujjaimmal.
            -           Segíthetek – néz újból szemeimbe, s az elszántság tüze ég benne. – Tudok beszélni az emberekkel, akik itt raboskodnak, hogy a te oldaladra álljanak. Elég jó meggyőzőképességem van – mosolyodik el haloványan a végére.
            -           Az elég jó itt nem elég.
            -           Életem során eddig mindig sikerült meggyőznöm másokat az én igazamról, így elhiheted nekem, hogy az itteniek sem fognak másképp tenni. Elég sanyarú napokat töltenek itt ahhoz, hogy bármibe beleegyezzenek, mindössze azért, hogy egy kicsikét jobb életük legyen. Elég nagy ez a kastély. Azok, akik a szolgálataidba állnak, akiket sikerül meggyőznöm, esetleg adhatnál az emeletek egyikén is szobát, ezzel is kimutatva, mennyire nagylelkű vagy hozzájuk. Ha látnák, hogy te mennyire kegyes is tudsz lenni, akkor biztosan könnyebb szívvel segítenének.
            Kíváncsian hallgatom szavait, s nem is áll szándékomban megállítani benne. Szépen beszél, igazán meggyőző, de nem ugorhatok fejest az ismeretlenbe. Mi alapon bízhatnék meg benne? Az, hogy ilyeneket mond, az simán arra is adhat gyanút, hogy az embereket másra beszéli majd rá és ellenünk fordítja őket, amivel csak plusz munkával lát el. Nem mintha néhány lázadó embert nem lenne egyszerű leverni, de minek a felesleges küszködés pár órán át, ha lehet nyugalom is, mikor be vannak zárva.
            -           Nem fognak hinni neked.
            -           Ezt csak bízd rám.
            -           És te mit nyernél vele? – szűkítem résnyire szemeim, ugyanis ez a pont még egyáltalán nem világos számomra. Az egy dolog, hogy segít, hogy ez a többieknek jó, de neki miben lenne másabb?
            -           Mivel értelemszerűen rám hallgatnának, ezért irányítást felettük. Ha én irányítom őket, akkor szükséged lesz a segítségemre, hogy ne szabaduljon el a pokol.
            -           Mit érek azzal, ha egy ember áll az emberhadsereg élén, aki elméletileg a vámpírok oldalán harcol? Az utolsó, mindent eldöntő pillanatban meggondolhatod magad.
            -           Nem fogom. Nem fogok így tenni.
            -           Vámpírrá akarsz válni? Megtehetem. Egyszerűen csak beléd mélyesztem a fogaim – húzom végig ujjaim nyakának vonalán, ahol az ere is található, s arra nézek megbabonázva -, és kiszívom az összes véred, amíg azt nem érzed, hogy eljött a vég pillanata, az életednek annyi. Búcsút inthetsz a világosságnak, de az utolsó pillanatban minden megváltozik. Talán egy kissé kaparni fog a torkod, esetleg őrülten fogsz rohangálni az erődtől kicsapongva, de ezt hamar megszokod. Az csak kezdeti.
            -           Nem… nem gondoltam erre – nyel nagyot rémülten.
            -           Másképp esélytelen, hogy belemenjek ebbe az igazán csábító ajánlatba. Nem bízom meg az emberekben – vágok egy grimaszt, ami mosolynak indult volna.
            -           Akkor ki volt az a fiú? Egy fiúval beszéltem, aki elméletileg melletted van egy másikkal együtt. Az, aki megtáncoltatott! Azzal volt együtt a bálon, de nem igazán emlékszem már az arcukra. A lényeg nem is ezen van, hanem azon, hogy nem bízol az emberekben, de egy ember van az oldaladon, akit mégis elengedsz!
            -           Ő egészen más tészta, mint te! – hördülök fel.
            -           Érzékeny pontra tapintottam? – húzza fel fél szemöldökét, mire lehunyom szemeim, hogy ne húzzam fel magam és mély levegőt veszek. – Sajnálom, nem tudtam, hogy ő… még most sem tudom, miben más, de megértem, ha nem akarsz róla beszélni.
            -           Róla bármikor szívesen beszélek – mosolyodom el. – Kivételes ember, akiben ugyanúgy nem bízom meg teljesen, de annyira igen, hogy tudjam, nem fog ellenem tenni semmit. Ő már bizonyított, de te mit tettél? Nem lehetsz itt túl régóta. Taehyung már egy éve itt tartózkodik, sok mindenen ment keresztül, amiről te álmodni se mernél, úgyhogy ne próbáld meg magad hozzá hasonlítani!
            -           Őt is fogva tartottad? – kíváncsiskodik tovább.
            -           Igen, fogva, és ugyanolyan kis makacs és bátor, akárcsak te, de így is megjárta, ha ellenem próbált lépni. Innentől kezdve gondolkozz csak logikusan. Neked miért engednék?
            -           Akkor az a kulcsa mindennek, hogy legyen vámpír? Akkor már semmiképpen nem állhatnék az emberek mellé. Magam ellen nem lépnék. Esetleg a többieket is átváltoztathatnád, akkor magasabb létszámú hadsereged lenne.
            Elgondolkodtat szavaival. Ez nem is olyan rossz ötlet, ugyanis az eddig meglévő átváltoztatott kis csapatom nem elég ahhoz, ha háborút akarok indítani. Ha az emberek rájönnek, mi a gyengénk, akkor sokkal több mindenkire lesz szükségem a győzelemhez, ehhez pedig igazán jó ajánlat, amit Sunmi tesz fel nekem.
            -           Még meggondolom – hümmögök. – A végén még valami hasznodat is veszem? – mosolyodom el, majd már fordulok is el, hogy elhagyjam a helyiséget, de úgy tűnik, ő még nem találja befejezettnek a beszélgetést.
            -           Én itt és most akarom ezt tisztázni. Ki tudja, mikor óhajtasz lelátogatni hozzám legközelebb? Nem fogok addig várni! – Szemeim forgatom, s csak hátra intek neki, ahogy tovább lépkedek az ajtó irányába, de szája tovább jár. – Komolyan beszélek! Velem nem bánhatsz így! Ha már ekkora áldozatot képes vagyok hozni…
            -           Ezzel csak nekem segítesz – kuncogom hátra se nézve.
            -           Nem akarom, hogy az ittlévők ilyen szörnyű életet éljenek, míg itt vannak. Ők is megérdemlik a boldogságot.
            -           De nem mindenki. – Ekkor már a kilincsre teszem kezem, de hangosabban szólal fel, ezzel megtorpanásra késztetve engem.
            -           Én bármit hajlandó vagyok áldozni azért, hogy elérjem a célom, márpedig én az ő boldogságukat akarom. Nem bánhatsz így velük! Ártatlanok!
            Értetlenül ráncolom szemöldököm szavait hallva, majd lassan fordulok vissza felé, hogy szemeibe nézhessek.
            -           Hogyan érted azt, hogy bármit… - kérdezem, miközben rá emelem tekintetem, de a kérdés felénél elakadok, ugyanis a köntös már válláról lehullott, kezeit pedig melleinél tartja, hogy fogja az anyagot, mely takarja testét, de amint pillantásunk találkozik, könnyedén engedi le két oldalára karjait, így a köntös egy másodperc alatt hullik a földre.
            -           Bármit megteszek. Bármire hajlandó vagyok, hogy egyezségre jussunk.
            Szavak elakad, nem vagyok képes egyetlen szót sem kinyögni. A francba is! Érzem, amint alhasam megrebben, s szívem is nagyot dobban a vágytól, ami eluralja testem minden porcikáját. Nővel már iszonyú régen volt bármilyen kapcsolatom, ráadásul az, hogy nem is olyan rég még Jungkookkal enyelegtem, de nem tudtam kielégülni, megadja a kezdőlöketet, hogy még bennem van a kielégítetlenség. Ezt akkor sem tehetem meg velük szemben! Túlságosan megszerettem azt a két fiút ez alatt az egy év alatt, de mi tagadás, igenis tetszik a látvány, ami elém tárul.
            Ajkam beharapom, s nagyot kell nyelnem, ahogy végigmérem testének minden centiméterét újra és újra. Érzem, hogy odalent határozottan keményedek, de nem hagyhatom, hogy eluralkodjanak felettem a vágyaim. Majd felmegyek a hálómba és talán Jungkook… majd Jungkook segít… vagy Taehyung…
            -           Uram? – hajtja le fejét.

            Miért tetszik ez a megnevezés annyira?

3 megjegyzés:

  1. Mi az h olywn reg voltam nővel??????? Menny a picsaba Park. Ha meg mered erinteni akar egy ujjal is en kiherellek. Ennyire konnyen bedolsz egy kiscsajnak aki a sgart keveri. Raadasul h ban keped Tae el es Kookal is ezt tenni. Kook pont ezert nem mert leengedni. Remelem halja most a gondolatodat es Tae el az oldalan ugy kioszt mint meg soha senki. Ez egy lotyo aki megakarja dugatni magat Jimminel es h menne a falnak meg fel is izgul kapja be. Fuuuuuu mostmar igen nehezemre esik ezt olvasni egy ilyen hutlen vampirt aki egy no latvanyara siman felozgul ahelyett h eros lenne es otthagyna le se szarva a kis csitritt. Hu baszus de ki vagyok.... nem nem tetszik h igy alakul a tortenet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hjujujujuj XD Micsoda kiakadás! Jimin való igaz, rég volt nővel, ráadásul pasiból van, természetes, hogy tetszik neki, amit lát, de mivel biszex, ezért a pasik is ugyanúgy megfogják. XD Nyugalom, eléggé szereti ő Taet és Kookot, de, hogy mit fog tenni most, az majd a következő részben kiderül. :3
      Nyugalom <3 ^^

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés