Cím:
Stalker with love
Író:
Ayu
Besorolás:
+12
Szereplők: Taehyung, Jungkook, Namjoon
Páros:
VKook
Figyelmeztetés:
yaoi
Műfaj:
AU, bdsm
Leírás:
Taehyung egy középréteghez tartozó 27 éves férfi, aki egy kávézóban dolgozik,
ahová az egyik nap belép egy igazán elegáns férfi. Azonnal magával ragadja a
kisugárzása, a külseje, de sugárzik belőle valami olyasmi, amitől rettegnie
kellene. De vajon miért érez így? Mit rejteget ez a férfi?
Megjegyzés:
Na, új rész, új belátás, új élmények. Remélem, tetszeni fog, jó olvasást! <3
U.i.:
Már ezen az oldalon is elérhető az ÖSSZES rész/minden írásom!
Másnap
mindenről első kézben értesítem Hoseokot. Jungkookkal megbeszéltünk mindent,
együtt vagyunk, habár azt a kis apróságot elfelejtem megemlíteni, hogy ez egy
próbaidő a szerződés érvényesítése előtt. Így neki is és nekem is jó, hiszen ő
megkaphat egy kis időre olyan formában, ahogyan azt ő szeretné, és én is
kipróbálhatom, milyen lenne vele együtt, talán csillapodnának a vágyaim is
irányába, erősödni nem erősödhetnek. Ha úgysem fog tetszeni, ami művel, akkor
lelépek, egyszerűen csak ennyit kell tennem, habár a két hetet megígértem neki,
azt be kellene tartanom. Mindenesetre, ha a szabályok szerint játszunk, és
véletlenül hamarabb meggondolnám magam, akkor ott van a biztonsági szó, amivel
leállíthatom.
Nem szívesen ismerem be, de majd
kiugrom a bőrömből örömömben. Egész áldott nap a munkában fel vagyok pörögve,
szinte csak úgy repülök egyik asztaltól a másikhoz, hogy széles, őszinte
mosollyal az arcomon szolgáljam ki a vendégeket. Még pihenni sincsen kedvem,
tele vagyok energiával, amit muszáj kiadnom magamból, így a többiek válláról is
leveszek egy kis terhet, ugyanis így nekik több idejük marad a lazsálásra. Erre
szoktunk mind áhítozni, de ezúttal szó nélkül vállalok el mindent, ami
Hoseoknak szúr leginkább szemet, a többiek nem verik nagydobra. Folyton azzal
piszkál, hogy szerelmes vagyok, pedig erről szó sincs, mindössze izgatottnak és
kíváncsinak mondanám magam. A kettő egyáltalán nem ugyanaz. Egyébként sem
lehetek szerelmes egy olyasvalakibe, akit nem is ismerek.
A nap pillanatok alatt elmegy, s szinte
kiperdülök az kávézó ajtaján, majd szívem a torkomban dobog, ahogy szemeim is
felcsillannak. Az utcában parkol egy nagy fekete autó, és az anyósülés felőli
oldalnál áll egy számomra idegen férfi, aki elegánsba vágta magát, viszont
amint észrevesz engem, hivatalosnak tűnik, biccent egyet. Meg is indulok felé,
hiszen ebből sikerül leszűrnöm, hogy ő az, aki rám vár.
Igen, tegnap este Jungkookkal arra
jutottunk, hogy vasárnap este kezdek. Végül a három nap és két éjszakában
maradtunk, habár most még ez annyira nem fog összejönni, mivel reggel nem
voltam nála, de kedd este hazatérek, hogy szerda reggelre kényelmesen
elkészüljek. Akkor megyek legközelebb dolgozni, ugyanis ezt is sikeresen
elintézte nekem, hogy a hét első két napján ne legyek beírva, de ki is mondana
neki ellent? Ő a főnököm főnöke, a nagyfejes, akinek minden szava szent.
- Mr…
- szólítanám meg a sofőröm, aki ajtót nyit nekem, majd látva tudatlanságom
haloványan elmosolyodik.
- Kim
– ad választ. – Kim Namjoon vagyok.
- Egyenesen
oda megyünk? – kérdezem, amint beszállok a kocsiba.
- Természetesen,
Mr Kim – szólít meg tiszteletteljesen, amitől kényelmetlenül érzem magam, de
már az ajtó záródik és nincs időm rászólni, hogy ne hívjon így.
Megkerüli az autót és a vezetőülés
felőli oldalt ő is beszáll, majd beindítva az autót már útnak is indulunk.
Izgatott vagyok, olyannyira, hogy
azt szavakba sem lehet önteni. Ezúttal önszántamból megyek el hozzá, Jeon
Jungkookhoz, aki két évvel fiatalabb nálam, mégis többre vitte már az életben,
mint én, mivel aranykanállal a szájában született. Mindenesetre nagyon
karizmatikus személyiség, akinek szerintem kevesen vannak, akik ellen tudnának
állni. Elmondása alapján, így is én voltam az, aki a leginkább kitartott és nem
omlott a karjai közé azonnal, ami büszkeséggel tölt el. Habár már én is éppen
úton vagyok hozzá teljesen önszántamból, azért akkor is sokáig kitartottam. Már
mihez képest.
Az út egészen hosszú ideig elnyúl,
el is álmosodom, de tartom magam, nem szívesen alszom el egy idegen mellett, na
meg egyébként is vendégségbe megyek, és nem szeretnék úgy mutatkozni, hogy
éppen alszom, mikor megérkezem… már megint.
Reggel már összepakoltam néhány
fontosabb holmit, amit magammal kell hoznom, hogy ne Jungkookot nyaggassam
vele, hogy nincsen nálam. Tudom, biztosan orvosolni tudna minden problémát, de
nincs rá szükségem. Nem szeretnék tőle függni attól függetlenül, hogy milyen
kapcsolatban is vagyunk. Tudom jól, hogy szeret ajándékokkal ellepni, hát akkor
tegye is, de ne olyannal, mint egy fogkefe, amit elfelejtenék magammal hozni. A
biztonság kedvéért pizsamát és alsókat is hoztam magammal váltóruhával együtt,
amire úgy érzem, nem valószínű, hogy szükségem lesz, de jobb, ha van.
Az út túl sokáig tart, már az
izgalmam is csillapodik, sőt, már le is lankad, hiszen úgy érzem, soha nem
érünk oda. Mintha csak mennénk folyamatosan, de, hogy hol az út vége, arról
fogalmam sincs. Küszködnöm kell azzal, hogy ne nyomjon el az álom, de szerintem
érkezéskor be fogok zuhanni az első puha garnitúrába, amit meglátok, hogy
aludjak. Múltkor nem tudtam felmérni, mennyire is lakik messze, hogy hol lehet
az a hatalmas birtok, hiszen aludtam, viszont ez magyarázatot ad pár kérdésre.
Jungkook a városban tartózkodott szombat éjjel, mikor felhívott, sőt, egyenesen
a közelemben lehetett. Bizonyára találkozni akart volna velem, de nem vettem
fel, így ő egyenest a lakásomhoz fordult. Milyen kis furfangos!
Egy kisebb utcába fordulunk meg, ott
haladunk néhány métert, majd hatalmas kerítéskapu választ el minket attól, hogy
tovább mehessünk. Szemeim kíváncsian csillannak fel, ahogy előre dőlve lesek ki
az ablakon, alaposan megnézve magamnak a helyet. Múltkor Jungkooknak erről
kellett hazahoznia, de én nem emlékszem arra, hogy egy ilyen kapu állta volna
az utunkat. Lehet, hogy már előre kinyittatta, az ő társaságában meg ismét más
volt, főleg nap közben, az idő múlása. Akkor sokkal gyorsabbnak tűnt, most
viszont, mintha éveket utaztam volna.
A kapu lassan kinyílik, Namjoon
pedig magabiztosan vezet bentebb. Még jó, hogy az ülésből nem esek ki, úgy
nézek kifele hol oldalról, hol elölről, viszont a sötétben semmit sem látok.
Nappal lehet, ismerősebb lesz a környék, hiszen egyszer már csak végigmentem
rajta, csak éppenséggel a figyelmemet elvonta a mellettem ülő istenség. A fejem
tele volt azzal az ostoba szerződésével, nem igazán figyeltem oda, merre
megyünk.
Egy hosszabb úton megyünk végig,
majd meglátok egy nagyobb házat balra, viszont nem állunk meg. Tovább haladunk,
majd nem is olyan sokkal később egy újabb ház a jobb oldalon. Egy elágazáshoz
érünk, ahol azt se tudom, hova kapjam a fejem, hiszen mind a két irányba látok
épületeket, de nem tudom, mire vannak. Biztosan nem lakják mindet, ráadásul ez
egy birtok, lehet, hogy vannak kifejezetten a munkához is építtetve, de ehhez
nem konyítok túl sokat. Sajnos én nem ilyen környezetben nevelkedtem.
Balra fordulunk, majd haladunk egy
keveset, végül egy jobbra nyíló útra térünk le, s ott megyünk még egy keveset,
de már látom, hogy arra már csak egyetlen ház áll. Ház? Inkább mondanám egy
mini palotának, mintsem háznak. Jó, hogy nem már egy kastélyban él, sőt,
egyszerűbb lenne, ha megvenne magának Dubajban az egyik épített városról házat.
Oda úgyis pont az ilyen pénzeszsákok valók, mint ő. Ja, várjunk, lehet,
elszóltam magam és már van neki ott is. Nem is ismerem, viszont most itt leszek
kedd estig. Meg kell próbálnom többet megtudni róla, egy nap úgyis a randié, az
pedig az ismerkedésről szól.
Leparkolunk a ház mellett az annak
kijelölt helyen, majd fogva a táskámat már szállok is ki, megelőzve a sofőrt,
ugyanis az izgalmam újból feltör. Megérkeztünk!
Innen már ismerős a terep annyira,
hogy a házat legalább felismertem, amelyikben múltkor voltam. Szóval ez csak az
övé volna? Nem túl meglepő, biztosan milliókat kaszál, abból meg elég könnyű
eltartani. Szó szerint zsebből kifizeti a számlákat. Milyen jó lenne, ha az én
életem is ilyen gördülékenyen menne, bár annyira nem bánom, mert örülök, hogy
úgy nőttem fel, ahogy.
- Jöjjön
utánam – indul Namjoon a bejárati ajtóhoz, s ezt a lehetőséget el is csípem, hogy
szóljak érte, ne magázzon.
- Kérem,
nyugodtan tegezzen, nem lehet annyira idős, hogy így viszonyuljunk egymáshoz –
mosolygok már megszokásból, mire nyitja az ajtót, és mikor kitárja előttem, rám
néz.
- Harminc
vagyok, de nekem így kényelmesebb. Már hozzá vagyok szokva, hogyan beszéljek a
vendégekkel. – Gondolataimban azonnal az előző nyolc alávetett képe jelenik
meg, mire kisebb fintorba húzódnak arcizmaim. A vendégek alatt biztosan őket
érti, hiszen ki más furikázta volna őket, ha nem ő? Ez így belegondolva
semmiben sem másabb, mintha én is csak egy lennék közülük, én pedig világosan
kijelentettem, hogy nem akarok beállni a sorba kilencedikként. – Fáradjon
beljebb, Mr Kim.
- Taehyung
– javítom ki. – Akkor legalább ennyiben egyezzünk meg. A Mr Kim elég
távolságtartó. – Bólint megértésének jeléül, amit sikerként könyvelek el.
Legalább ennyiben is előrébb járok.
Egy rövidebb folyosón megyünk végig,
miután levesszük a cipőnket, majd végül egy nagyobb nappaliszerűségben találjuk
magunkat. Múltkor csak átsétáltam itt, nem álltunk meg nézelődni, hiszen haza
akartam menni, viszont most alaposabban szemügyre veszek mindent. Minden a bézs
árnyalataiban pompázik, sötétebb, cseresznyefa bútorokkal. Balra plafontól
padlóig tartó, tiszta ablak, amelynek simán nekimennék, ha nem tudnám, hogy az
ott van. A kanapék bőrből vannak, azok is sötétebb színűek a szekrényekhez és
dohányzóasztalhoz hasonlóan. A mennyezetről csillár lóg, amiről szintén
sugárzik, mennyire előkelő helyen tartózkodom. Az egész helyet egyetlen szóval
lehet leírni: gyönyörű.
- Mr
Jeon hamarosan érkezik – adja tudtomra Nam, mire csak bólintok. – Nyugodtan
helyezze magát kényelembe. – Teszem, amit tanácsol, s a hosszú kanapén foglalok
helyet, ledobva rá magam mellé táskámat, melybe a cuccaimat hoztam.
- Hány
éve dolgozik itt? – fordulok felé, s figyelemmel követem, ahogy az ülőgarnitúra
végében megáll, s ugyanolyan merev testtartással néz le rám, mint előtte. Nem
értem, itt miért nem engedheti el magát legalább egy kicsit.
- Már
amióta elvégeztem az iskolát, hat éve.
- Az
nagyon hosszú idő – hümmögök. – Szeret itt dolgozni? Jó az ellátás? Nem túl
stresszes? Nem várnak el túl sokat?
- Csak
Mr Jeonnak dolgozom, az ő szava az, ami számomra ér valamit – magyarázza. – Már
hozzászoktam, és igen, szeretek nála dolgozni, nincs panaszra okom.
- Gondolom,
jól meg van fizetve – dőlök hátra elkényelmesedve, s egyik karom a háttámlára
teszem, úgy fordulva jobban hozzá.
Kérdésemre nem válaszol, így
gondolom, kényes témát érintek. Persze, hogy jól van fizetve, én idióta! Egy
vállalatörökösnél hogy ne keresne jól?
- Elnézést,
nem akartam…
- Semmi
baj, Taehyung – vágja rá nagyjából kifejezéstelenül, de azért észreveszek egy
halovány mosolyt szája sarkában. – Úgy látom, kíváncsi természet.
- Érdekelnek
az új dolgok, nem vetem meg őket. – A szavak, amint elhagyják a szám, úgy
szívnám is vissza őket. Namjoon valószínűleg tudja, mi folyik itt, különben nem
furikázná az alávetetteket.
Ajkamba harapok, s színpadiasan
homlokon csapom magam, majd lehajtom fejem szégyenemben. Ez most tökéletesen
úgy hangzott, mintha azt közölném vele, igen, nyitott vagyok a Jungkook féle új
dolgokra is, mint a bdsm. Nem egészen erre gondoltam, mikor a szavak
elhangzottak.
- Nam
– hallom meg valahonnan mögülem azt az ismerős hangot, a szívem pedig nagyot
dobban, s érzem, amint a vér az arcomba fut, felpezsdítve bőröm.
A szólított mélyen meghajol, majd
szó nélkül távozik a helyiségből, én meg felkapom a fejem, végignézem, amint
távozik, s csak utána fordulok meg ültömben, hogy lássam főnökömet. Ő is követi
sofőrjét, amíg az el nem tűnik a látókörből, majd felém fordul, és tekintete
azonnal ellágyul. Hihetetlen, milyen gyorsan képes változtatni a tartásán.
Vállait leengedi, ajkai mosolyra húzódnak, majd úgy indul meg felém határozott
léptekkel. Nem bírom ki, hogy ne mérjem végig. Mezítláb van, egy laza fehér
pólóban, egy fekete melegítőnadrággal, a haja sincsen belőve, pont eléggé kis
borzos ahhoz, hogy emberinek tűnjön tőle, s nekem így sokkal jobban tetszik.
Leül mellém, bal lábát felhúzza, s
úgy fordul teljesen felém. Végigméri alakom, majd mintha megkönnyebbült lenne, úgy
hunyja le szemeit egy másodperc erejéig, s csak aztán néz újból vissza
enyéimbe.
- Örülök,
hogy itt vagy – simít végig jobb kezével arcomon. Ehhez az érzéshez még hozzá
kell szoknom. Túl nagy hatással van rám minden érintése. – Már attól tartottam,
hogy meggondolod magad.
- Már
miért tennék így? – húzom fel kérdőn szemöldököm.
- Elég
kiszámíthatatlan vagy.
- Megígértem,
nem? Egyébként is az én ötletem volt – sütöm le szemeim.
- Remélem,
hogy a két hét után nem változik meg a véleményed és aláírod a szerződést.
Nagyon örülnék, ha belemennél. Hihetetlenül boldoggá tennél vele – fog államra,
hogy így elérje, szemeibe nézzek.
- Ez
csak próbaidő – sóhajtom. – Neked két hét nem elég, ha azután mégis nemet
mondok?
- Általában
a négy hónapot tartom ideálisnak, de legalább két hónap. A maximum az fél év
lenne, de annyi ideig még egyhuzamban senki nem maradt. A legtöbb öt hónapos
volt, de ráuntam – ránt vállat, mire megrándulnak arcizmaim.
- Ó,
tök jó lesz megvárni, hogy rám is rám unj! – mosolygom kényszeredetten, mire
tágra nyílnak szemei. – Már megmondtam, hogy nem szeretnék beállni a sorba, de
kipróbálom, mit is szeretnél, hogy mit látsz magadnak jónak. Kíváncsi vagyok.
- Nem
hinném, hogy egyhamar rád tudnék unni – mosolyodik el szélesen, mire érzem, hogy
haloványan elpirulok. – Viszont túl hosszú ideig sem lennék senkivel. Az már
olyan, mintha tényleg együtt lennék az illetővel, az meg nem az én műfajom,
mert…
- Mert
nem szereted a partnereid lelkét ápolgatni – forgatom szemeim. – Tudom, már
mondtad – nézek újból szemeibe, viszont egy pillanat alatt rökönyödöm meg,
ahogy tekintetéből olyasmi sugárzik, amit csak akkor látni, ha valami
komolyabbat tervez. Azt hiszem, már láttam ezt a pillantását párszor, de nem
ugrik be, hol és miért.
- Forgattad
a szemed – ad választ ki nem mondott kérdésemre. Szavaitól ledermedek és
jobbra, balra nézek, nem tudván mit mondani. – Tudod, hogy ez mit jelent?
–húzza fel fél szemöldökét.
- Beindulsz
tőle? – adom meg azt a választ, amire nem számít, de végül is ez az igazság, s
ezzel sikerül elérnem, hogy jókedvűen nevessen fel. – Tudod, még csak most
érkeztem, nem lehetne, hogy ezt átugorjuk? – harapnék ajkamba, viszont út
közben ebben is megállok, s látom, hogy milyen csillogó szemekkel követi
figyelemmel, mire készülök, viszont időben visszafogom magam. A fene egye meg,
hogy izgalmamban folyton harapdálnám!
- Te
csak így átugranál mindent? Ez nem így megy, Taehyung – rázza fejét, de azért
mosolyog. – Most az egyetlen egyszer elnézem neked, de csak azért, mert ilyen
édesen tartottad vissza magad, na meg éppen csak megérkeztél. Előbb szeretnék
neked mutatni valamit.
- Mutatni?
– döntöm oldalra kíváncsian fejem, s legbelül örömtáncot lejtek, hogy sikerül
megúsznom a fenekelést. Szép lenne, ha már rögtön ezzel kezdődne a kapcsolatunk!
– Valami ijesztőt? Mert akkor nem szeretném látni.
- Nem
tartok semmi félelmeteset a házban – rázza fejét mosolyogva, majd feláll és
kezét nyújtja felém, hogy felsegítsen. – Gyere velem!
Elfogadom a segítő kezet, viszont
nem engedi el akkor sem, mikor már felállok, helyette összekulcsolja ujjainkat,
amitől zavarban érzem magam, hiszen nem vagyunk együtt, mármint nem úgy, mint a
normális párok. Ennek ellenére nem húzódom el, követem minden lépését, amely
kivezet a nappaliból, s otthagyom a táskámat is. Senki sem fogja ellopni innen.
A folyosóra kiérve egy lépcső vezet
felfelé, amit múltkor is láttam már, de nem mentünk oda. Most egyenesen az
ismeretlen felé hajtunk, habár ez az elkövetkező két nap úgy érzem, erről fog
szólni. Folyamatosan új dolgokkal fogok megismerkedni, az egyetlen, amiben
otthon érezhetem majd magam az a randizás lesz, amit én szabok meg a többi
nappal ellentétben. Azt még nem sikerült kitalálnunk, hogy ez melyik napra is
essen, de nekem édes mindegy, hogy holnap vagy utána legyen. A lényeg úgyis
mindig ugyanaz. Igazából most még ötletem sincsen, mit lehetne majd csinálni,
de addig kitalálom. Valami olyan hely kell, ahol jobban meg tudjuk ismerni
egymást, ahol tudunk beszélgetni, habár lehet, nem mondana túl sok mindent. Olyan
helyzetet kell összehoznom, hogy valamennyire is, de megnyíljon nekem, hogy
láthassam azt az arcát, amit nem szívesen mutat meg másoknak. Szeretném
boldognak látni magam mellett, hogy én képes vagyok rá, több színt is vigyek az
életébe, mint eddig bárki.
Még egy emelettel fentebb megyünk,
ugyanis a ház háromemeletes, habár nem értem, mi szüksége ekkorára, ha úgyis
egyedül él benne. Ilyen az, ha valaki gazdag és nem tud mit kezdeni a pénzével.
Bárcsak tudnom, milyen érzés!
Egy ajtó előtt megállunk, ekkor
elengedi a kezem, majd a nadrágja zsebébe nyúlva elővesz egy kulcsot.
Kíváncsian nézek hol rá, hol a kis fémre, mikor mély levegőt vesz.
- Ez
a szoba az én kincsem – néz mélyen szemeimbe. – Ez a titkaim őrzője, ahová ez a
kulcs vezet – tartja fel az említett eszközt. – Én csak úgy hívom, hogy a
játszószobám.
- Kreatív
– horkantok fel, majd látva komoly tekintetét, megemberelem magam. – Miért épp
játszószoba, ha ez a titkaid őrzője? Akkor már miért nem titokszoba? Titkos szoba!
Az őrzőszoba! Vagy esetleg…
- Nem
ilyesmi – szakít félbe. – Tessék – nyújtja felém a kulcsot, majd megfogva
csuklóm, magához húzza kezem és belenyomja a kis tárgyat, mire kérdőn pislogok
rá. – Nézd meg te magad. Menj be, jobbra lesz a villanykapcsoló.
Nagyokat pislogva meredek rá, majd
látván, hogy úgysem fog változtatni döntésén, az ajtó felé fordulok, hogy
kinyithassam. Nem értem, miért kerít ennek ekkora feneket, de ha számára
ennyire fontos az, ami a szobán belül van, akkor egye fene! Bemegyek,
szétnézek, remélem, örülni fog neki, hogy láthatom a kis titkait, de nem
hinném, hogy akkora nagydolog, amit ekkora dobra kell verni.
A kulcsot bedugom a zárba, majd
elfordítom, így az ajtó nyílik is, viszont ekkor megállok és visszafordulok a
másikhoz, aki izgatottságtól csillogó szemekkel néz enyéimbe. Ekkor már elég
erőt veszek magamon, hogy benézzek, amit meg is teszek. Az ajtót nagyra nyitom,
majd a beszűrődő fény hatására látom is a jobb oldalon elhelyezkedő kapcsolót.
Felkapcsolom a világítást, így a szemeim elé tárul a szoba tartalma, mire
először csak nagyokat pislogva, szemöldököm ráncolva nézek körbe. Az első, ami
szemet szúr, az a vörös szín. A falak, a szemben lévő falnál a nagy,
baldachinos franciaágy, a kanapé baloldalon, a szőnyeg, s még a plafon is.
Ablakok nincsenek, az egész szobának van egy érdekes kisugárzása, ami magával
ragadja a belépő személyeket. Maguk a színek, s a világítás is olyan, hogy a
helyiség pont olyan, ahol kedvem támadna…
Szemeim tágra nyílnak, s ellépek az ajtótól,
benne hagyva a kulcsot, majd hallom, amint az záródik is mögöttem, de nem nézek
hátra. Szám tátva marad a meglepettségtől, ahogy a baloldali vörös bőrkanapé
mellett fel vannak akasztva egymás felé pálcák, amellett pedig egy másik rúdról
más fajta eszközök lógnak. Nem vagyok éretlen, utánuk is néztem ezeknek, de nem
volt még alkalmam személyesen látni őket, esetleg érinteni, felmérni alaposan,
hogy milyenek is valójában. Lehet, hogy nem is vagyok annyira kíváncsi rá,
mikre nem jók, főleg nem arra, hogy kiken használhatta, hogy ki az, aki ezt
élvezi.
Megrémülök. Elfog az az érzés, hogy én
ezt nem akarom, el akarok menekülni minél messzebbre, hogy soha ne találhasson
rám Jungkook. Ezekkel akar fenyíteni? Ő ebben tényleg örömét leli? Mikor még
papíron láttam mindezt, nem tűnt ennyire vészesnek.
Hátrálok két lépést, mire visszajutok a
másik mellé, aki továbbra is kíváncsian néz rám. Többször is körbenézek a
szobában, ami hangulatos, valóban tökéletes az együttléthez, viszont már a
fenyítőeszközök láttán irtózom az egésztől.
- Uram
atyám! Ez élőben sokkal rosszabb, mint képzeltem! – csúszik ki számon, mire
meghökkenve néz rám. – Nem gondoltam, hogy külön szobád van erre. – Azzal
fordulnék is ki, viszont ő könnyedén tart vissza azzal, hogy karját kinyújtva
derekamra fog, majd visszahúz.
- Két
hét próbaidőt beszéltünk – próbál visszatartani.
- Visszaszívom
– vágom rá gondolkodás nélkül.
- Megígérted!
Úgy kell venni, mintha aláírtad volna!
- És
ha már most azt mondom, hogy vörös? – nézek kétségbeesetten, az utolsó reményem
felhasználva, ugyanis én erre nem érzem alkalmasnak magam. Jungkookot akarom,
nem ezt a fájdalmat.
- Ó,
Tae! – rázza fejét, majd közelebb lép hozzám, bemászva intimszférámba. – Nem hallottad
még, hogy nem akarásnak nyögés a vége? – mosolyodik el perverzen, mibe
belepirulok, így akár egybe is olvadhatnék a falakkal. – Úgyis élvezni fogod,
meglátod.
- És
ha nem?
- Csak
azért állsz így hozzá, mert idegen számodra az egész, de hidd el, hogy ez a
szoba inkább nyújt gyönyört, mintsem fájdalmat. Élveznéd. Olyat úgysem teszek,
amit te ne akarnál.
Mély levegőt véve fordulok vissza a
szobához. Elvégre is megígértem neki, a szavamat pedig csak nem szeghetem meg,
különben mennyire bízna meg bennem? Még én se várhatnám el, hogy legyen velem
teljesen őszinte, ha én is csak így ellentmondok a saját szavaimnak. Az ígéret
szép szó… és nekem be kell tartanom. Be is akarom, nem arról van szó, csak így
első ránézésre nem az én világom ez a helyiség. Azt hittem, hogy ezeket az
eszközöket valahol dugiban tartja a hálószobájában, ahová senkit nem enged be,
de ezek szerint megadja nekik a kellő hangulatot. Még komolyan képes volt külön
szobát kialakítani ennek az őrült hobbijának? Ez beteges, de azért mozgatja a
fantáziám. Szívesen hemperegnék vele abban a látszólag selyemtakarós ágyban.
Milyen kényelmes lehet!
Bentebb megyek, ő pedig lassan követ,
akárcsak az árnyékom. Tehát balra vannak a fenyítőeszközei, amiket mindenki
számára láthatóvá tesz, aki csak ide belép, habár nem igen jönnek ide be
szerintem. Kulcs van hozzá és még a harmadik emeleten is van, úgyhogy innen
biztos nem jut le semmi.
Jobbra van két faoszlop állítva, aminek
a tetején is fekszik egy rúd, majd néhány helyen bőrszíj látható, amikre minden
bizonnyal akasztani kell valamit. Mögötte nem sokkal fiókos szekrények
helyezkednek el, így azokhoz veszem az irányt, hogy jobban szemügyre vehessem.
Az első fiókot ki is húzom, amivel szembekerülök, ahol kis fémeszközök vannak,
én pedig értetlenül ráncolom szemöldököm. Nem vagyok éretlen, a fenébe is már,
de ezt nem ismerem fel. Biztosan dugni kell valahova… fenékbe?
- Azok
fenékdugók. Rájuk nem mondtál nemet – néz át vállam felett.
Azzal a lendülettel tolom vissza a
fiókot, ahogy kinyitottam, majd az alatta lévőbe lesek bele, ahol különböző
csipeszek vannak, s ezekről már pontosan tudom, mire lehetnek valók.
- Ezeket
akartad kihúzni a listáról, de hidd el, hogy imádni fogod. – Hallani, ahogyan
mosolyog beszéd közben, de nem nézek hátra. Leguggolok, hogy a következő fiókba
is betekintést nyerhessek, ugyanis továbbra sem érzem úgy, hogy nekem abból
hasznom származna. Szemeim tágra nyílnak, ahogy meglátom, mik vannak benne, s a
nagy hévvel hangosan csapom vissza a helyére a fiókot.
- Erre
sem érzem, hogy szükségünk lenne – célzok az iménti vibrátorokra, amiket
láttam, s fel is állok, miközben szembefordulok vele. – Még mindig nem értem,
miért jó ez neked, főleg azt nem, hogy nekem.
- Mert
még nem próbáltad ki! – mutat rá a lényegre. – Hidd el, hogyha egyszer részed
lesz benne, hogy ezeket használatba vegyem, akkor olyan magaslatokba foglak
juttatni, ahol aligha járhatsz.
- Azzal,
hogy elversz? – ráncolom szemöldököm. – Érdekes, nem érzem úgy, hogy szükségem
lenne rá, hogy bárki is kezet emeljen rám, esetleg azok közül – mutatok a
szemközti oldalon lévő pálcákra és egyéb fenyítőkre – bármelyiket is a bőrömön
érezzem csattanni.
- Ugyan
már, a fájdalom nem olyan, mint amilyenre gondolsz. Természetesen van olyan
felállás is, de azt maximum akkor tenném, ha tényleg valami nagyon rosszat
tennél. Nem vagyok szívtelen, csak úgy nem büntetek.
- Nem,
végül is csak azért vernél el, mert forgattam a szemem vagy éppen a számba
haraptam, de igazad van. Ezek tök nagy dolgok, büntetni kell – fonom keresztbe
karjaim mellkasom előtt, mire feszülten fújja ki a levegőt.
- Az
ilyenekért nem kapsz olyan büntetést, ami annyira fájna, hogy ne tudnád
elviselni és rám kellene szólnod – rázza fejét.
- Csak
itt dugsz? – csúszik ki számon hadarva a kérdés, mire nagyokat pislog.
- Nem
– feleli őszintén. – A hálószobámban nem szoktam, mert az személyes hely, éppen
ezért nem is alszom ott együtt másokkal. Amíg itt vagy, lesz egy szobád, ha
szeretnéd, aludhatunk ott együtt, ha inkább az egyedüllétet preferálod, akkor
nem vetem meg, teljesen nyugodtan mond meg. Én akkor megyek a saját hálómba.
- Saját
szobám lesz? – lepődök meg, mire ő csak határozottan bólint. – Ha azt mondom
neked, hogy ne gyere be hozzám, akkor nem fogsz, mert az az én territóriumom?
- Mondhatni,
de azért ebben nem feltétlen gátolhatsz meg. Ha egyedül szeretnél aludni, vagy
lenni, amíg én dolgozom, akkor ott nyugodtan ellehetsz, de persze a ház többi
részében is járkálhatsz. Majd megmutatom neked azt is, hogy mit merre találsz.
A földszinten van a konyha is egyébként egy étkezővel, nem is olyan messze a
dolgozószobámtól.
- Azt
akarod mondani, hogy főzzek rád? - simítom állam, s résnyire szűkítem szemeim,
ő pedig csak gyermekies mosollyal reagál.
- Múltkor
is nagyon finomat főztél. Nyugodtan próbálgass bármit, kíváncsian fogadok
minden újdonságot, mert én nem vetem meg őket – húzza fel szemöldökét, mire
szám tátva marad a meglepettségtől.
- Te
most komolyan… komolyan…
- Most
menjünk ki innen – kuncogja, majd újból összekulcsolja ujjainkat és kivezet a
szobából, melyet be is zár, végül a kulcsot a zsebébe rejti. – Ma már sokat
dolgoztál, gondolom fárasztó lehetett egy ilyen vasárnapon rohangálni a
vendégek között. – Ó, ha tudná, hogy miatta milyen fitt voltam! – Későre jár,
úgyhogy megmutatom a szobádat, a fürdőszobát és akár mehetsz is aludni, vagy
éhes vagy?
- Inkább
aludnék, de a táskám…
- Azt
majd megkapod, nem hinném, hogy szükséged lesz rá – pislog nagyokat. – A szobádba
már készíttettem elő mindent, amire szükséged lehet.
- De
én hoztam…
- Újakat
kapsz. – Azzal már húz is maga után, a folyosó végére, ahol egy fehér ajtó
mögött lapul az én kis szobám, ahol szintén franciaágy van, s otthonosan be is
van rendezve. Itt már ablak is van, de csak sötétség árad be, így nem látnék
semmit a tájból, pedig biztosan szép. – Remélem, tetszik. Itt úgy alakítod a
dolgokat, ahogyan akarod, elvégre is a tied lesz remélhetőleg hosszú ideig.
- Mindenki
itt lakott? – fordulok felé.
- Igen
– néz rám úgy, mintha ez teljesen magától értetődő lenne.
- És
együtt is aludtál mindenkivel?
- Nem,
nem mindenki szerette. Volt, aki kifejezetten élvezte, hogy itt egyedül lehet a
velem töltött idő után. Ide bármikor elvonulhatott, ha úgy érezte, viszont, ha
én szóltam, jönnie kellett. Vannak bizonyos szabályok, tehát ha én akarok tőled
valamit, akkor neked jönnöd kell. Lehet, hogy felhívlak majd, lehet, hogy
személyesen közlöm veled, de ha szólok, akkor a játszószobában kell várnod.
- Inkább
a fájdalom vérvörös szobája – húzom el fintorogva szám.
Először megilletődve néz nagyra
meresztett szemekkel, majd váratlanul tör ki belőle a nevetés. Még sosem
hallott ilyen szép megnevezést, így jól szórakoztatom a hülyeségemmel, ennek
viszont örülök. Megmutatja azt is, mit hol találok, majd a fürdőszobát is, ami
közvetlen mellettem van, így nem kell messzire mennem. Ő nem ezt használja,
úgyhogy nyugodtan elkényelmesedhetek, ott is berendezkedhetek. A fogkefét,
fogkrémet már bekészíttette, így azzal sem kell törődnöm. Még jó, hogy hoztam
magammal, végül is, csak őt akartam ezektől az apróságoktól megóvni.
A randi napot is egyeztetjük, s végül a
keddben maradunk, hogy előbb én szokjak az ő igényeihez, s csak aztán, ha én
tudom teljesíteni az ő kérését és nem lázadozom állandóan, akkor mehetünk
máshova.
- Akkor…
ismerkedj a hellyel – mosolyodik el, mikor megállunk az ajtóban. Válaszként
csak bólintok. – Már alig várom a holnapot!
- Hát
még én! – forgatom szemeim, majd már magamtól kapcsolok, hogy mit csinálok és
ijedten is nézek vissza rá, az elsötétült szemeibe. – Mármint, kérlek, még ne!
- Még,
még, még… mindig csak még – rázza fejét, de közben mosolyog. – Ebben is
kivételt képezel a többiektől. Nekik nem engedtem ilyet.
- Mindjárt
megtisztelve érzem magam – mosolygom, majd következőleg már két keze közé fogja
arcomat, s úgy húz magához egy éjszakai búcsúcsókra. Legalábbis annak indul,
viszont közben jelentősen megváltozik légzésünk, sokkal szaporábban vesszük a
levegőt, s ő is sokkal vadabbul csókol, mint előtte. Ajkam harapdálja,
szívogatja, majd váratlanul tol el magától, s mindketten zihálva nézünk a másik
szemébe.
- Jó
éjszakát! – mosolyodik el, majd már fordul is, hogy elhagyja a folyosót.
Atya vilag mar alig varom h megtudja abban a szobaban Jimin is ott volt sőt tuti. Kivancsu vagyok Kookal fog e aludni Tae vagy sem. Ahh beindul a sztori XD nagyon jo lett ^-^ varom a folytatást
VálaszTörlésHihihi, hát az biztos, hogy lesznek itt dolgok, ha kiderül szép lassan minden *ördögszarvak* Meglátjuk, Tae mennyire akar majd a kis játszószoba után Kookkal aludni XD Sietek <3
TörlésNa, végre eljutottam idáig! XD
VálaszTörlésAz előző részekhez visszatekintve, annyira imádom, hogy Tae saját magának mond ellent. XD
Vesződik itt össze-vissza, de a végén mindig ott lyukad ki, hogy neki kell Jungkook. Annyira aranyos. ;-;
A teóriákra is rátérve, jó pár megfogalmazódott már a fejemben, de nem tudok dönteni, hogy melyik lehet közülük a végkimenetel.
Jimin is nagyon fura nekem... Nem hiszem, hogy Jungkooknak véletlenül lett volna Jimin-ről képe... Gyanús nekem, nagyon gyanús. XD
Kövezzen meg bárki, de én imádom JK karakterét. Tetszik, hogy ennyire birtokolni akarja V-t, hogy egy szadista állat, és hogy van egy gyermeki oldala. Mi ez, ha nem tökéletes? XD
Annyira édes volt V, ahogyan a kis "játszószobában" járt. Ha JK nem eszi meg, akkor majd én fogom. ͡° ͜ʖ ͡° (Bár efelől semmi kétségem, na mindegy...)
Annyira kíváncsi leszek a holnapi napra. V-nek szerintem is nagyon jár már az a fenekelés! XD
Sajnos az előző részekhez nem értem oda, de igyekszem minél gyakrabban kommentelni! ☺
Nagyon várom a következő részt, és mint az előzőeket, ezt is imádtam! ♥
(Bocsi, ha sok hülyeséget összehordtam, de nem merem visszaolvasni, és kitörölni azokat. XD)
Hihi, Kook túl csábító XD
TörlésVégre! Ennek annyira örülök! Végre valaki, akit zavar ennyi idő után is, hogy Kooknak Jiminről van képe, és megkérdőjelezi, hogy miért. XD Véégreee *-* Nem spoilerezek, ki fog ez is derülni ;)
Ugye, ugyeeee ;D Jungkook olyan szexi, férfias, de közben annyira aranyos, mint egy baba, szóval ahh... imádom XD
Még te megeszed XDDD Hmm... benne lennék én is.
Úhúhh, igen, nagyon érik neki egy kis bünti *kuncog ördögi vigyorral*
Jaj, nagyon köszönöööm <3 Mindig kíváncsian várom a reakciókat. xD Feldobják a napjaim. <3
Esküszöm, nem tudom hogyan csinálod, de soha nem tudsz untatni, pedig en nagyon hamar otthagyom a dolgokat, ha nem látok tovabbi szórakozást benne. :D De ahh... Ha könyv lenne a ficid, vásárlás után le se tudnám tenni a kezemből.😍💕
VálaszTörlésNa és Jungkook meg ez a ,, játszószoba" nagyon komolynak ígérkezik, kíváncsi vagyok Taehyung mennyire fog belemenni a dolgokba vagy csak simán kinyogi azt a színt, amit ő szeretne. :3 Istenem ez a srac ahigy küszködik magában... Jk még a lelkét is meg fogja rontani. 😂😂😂 Es ugyebár... Most ott van Tae Jungkooknál, mi lesz itt, te jó ég. 😍😂
Nagyon várom a következő részt, siess, abigy tudsz~! ♥
Óh, köszönöm szépen, ez most nagyon jól esik <3 OMG, nem is tudom, mit mondhatnék erre, ilyen cuki dolgot se mondanak mindennap, hogy vásárlás után le se tudnák tenni a kezükből, ez... ahh <3
TörlésTae kiszámíthatatlan, ki tudja, mi lesz a reakciója, és, hogy vajon mennyire lesz benne a dolgokban, esetleg ellenezni fogja-e, vagy éppenséggel éppen az ellenkezője, vagy... *félbehagyott mondat* A képzelet határtalan.
JK még a lelkét is meg fogja rontani XDDDD ez nagyon jó XDD
Köszönöm, sietek! <3